Rimbaud
Guggolások

Későn ébred s érzi, a gyomra mily avas,
jó testvér Milotus fölpillant ablakára:
sikált kaázn a Nap, vakító-sugaras,
szemében kergeség, fejében migrén-dárda,
s megfeng a dunyha közt a plébánosi has.

Csak hánytorog, remeg az ágynemű-tömegben,
leszáll, a térdeit hasához préseli.
Mint agg, ha lenyeli a tubákot, meghökken,
mert kell - a hófehér edénykét megleli
s ingét a derekán felgyűri öblös körben.

Guggol s lehorgadó lábujja megmered.
A fényben didereg, de fönn a padlásablák
hártyáin már briós-sárgák a lángjelek -
ím, lakkos orrhegye e guggoló alaknak
szimatol illatot, pozsgás koráll-telep.

..........................................................
Míg felforr, önmagát ölelgeti, de hátul,
pocakján ajkai, combja sajog, hevül,
nadrágja füstölög, de a pipája árvul,
s most mintha kismadár moccanna legbelül,
csavargó öblei, derűs hasán elámul.

Rendetlen bútorok busongják őt körül,
homály s piszok közé hasukból rongyok lógnak,
a zsámoly pöffeteg varangyként elmerül,
kántor-pofája van a vén almáriomnak,
álmában tágogat, habzsol kegyetlenül.

Megfülledt meleget szorít e szűkös helység,
ronggyal kitömve jól a figura feje.
Hallja, hogy szört nevel bőrén a bő verejték,
sóhajt mélán s furán, ha itt az ideje,
meg-megbicegteti a zsámolyt s ejti terhét.

Este feljön a hold, udvara csupa láz,
e díszes fényhímzés szegődik alfelére,
leguggol, s háttere rózsaszín-havazás,
egy mályvabokor ő, mereng a fényes égfe
s fantaszta-orra a Venusra vadász.
Nagy László fordítása

Jó reggelt mindenkinek.