Nagyon jók vagytok, s csak mélyiteni szeretném a letört darabba turkállást, ami letörhetett az egészből, mert ha nem tört volna le, elmulhatott volna? Most hótra, vagy csonkra, (vissza lehetne csinálni?) vagy jót vagy semmit, szokás mondani? Magam, ami kellemetlenen mentem át, muljál el, vagy dödölj meg,- letöröm magamból, vagy le törlöm,- mondom magamba is, de igy is, ami elmult, hallattlan fájdalom? Szerintem még rosszabb, ha szép emlékekkel társul, nemigaz?
Feltéttlen a magyar csudásan érdekes nép, mert ami történt vele, az rémállomnak is hajborzongató, most mégis, ha tüzetesen belenéztek a más népek történelmébe, azt kell mondanom, ezek csak vótak, mig a magyarok vissza tudnak menni a boldog vadászmezőkre, s egyáltalán nem élték ki magukat, s a szerencsétlenségünk, (aha, benne vagyok én is?) csak mégjobban az aggancsos üzésére késztet bennünket?
Biztos emlékeztek a Hunor - Magor mondánkra, amivel kezdődne a földi kalandozásunk? Vajon mit keregetünk, keresünk itt? Multunkat?
Na benne van-e a szóba, valami töredék, s hogy lehetne másképpen, mint hogyan volt az egésznek a része, az egészet (igazság de magyar?) megismerve, kibontani, hogy mi is hát az igazság, a töredékekből is, összaragasztva?
A mult, előttünk vagy utánnunk?