Szóval tegnap elutaztunk Prerovba Tehtube és Laurens kollégával.
Hallottunk/láttunk egy kibaszott jó cseh bandát, ilyen felállást még nem láttam:
bögö+basszer, mindkettö fenomenálisan játszott.
Azltán jött Manu Katché, szétdobolta az egészet, valahogy úgy képzelte, hogy a dob az szólóhanxer, a többi meg kíséri.
Végül Barbara Dennerlein és Rhoda Scott: abszolute ejakuláció, arrébb tolták a színpadot, mindketten virgák voltak, harmonizáltak egymáshoz és mégis mást játszottak.
Tökéletes nap volt (kint még a nap is sütött), habár a banda pesszimistább része azt mondta a szlovákiai esös szakasz után, hogy szét fogunk ázni. Ezzel szemben qrva jót kajáltunk, már a beálláson is ott lehettünk (annyira telt ház volt, hogy ha nem foglalok telefonon helyet, nem tudunk bemenni), beszélgethettünk is a két csoroszlyával.
Leltt újabb három Rhoda CD-m, úgyhogy most már csaknem teljes a gyqjtemény.
Koncert után vissza a kocsimba, Pozsonyt elhagyva pedig soha nem látott rohadt nagy esöben vissza haza. Fél ötkor itthon voltunk. (1/2 egykor indultunk vissza.)
Kár, hogy kihagytátok, Hammond-függö/hivö barátaim.
nallaci