A halál, ahogyan mi azt ismerjük egy könyörületlen változás, ami sok mindennek véget vethet. Most tudjuk, hogy az ember az egész élete folyamán változik, azt azonban hogy a halál csak egy változás lenne - mint ahogyan a születés is az – csak nehezen tudjuk elhinni.

 

Szerintem az élet örök, lehet a halál mégolyan kíméletlen, a születéssel együtt nem több mint egy drasztikus változás – a két nagy változás életünkben, amit számtalanszor megismétlünk, mielőtt megtanuljuk, hogyan emelkedhetünk ki föléje. Az a Lény, aki az emberi megjelenésében azt mondja magáról, hogy Én Vagyok, állandó, mindig is volt és mindig is lesz. Éppen úgy, ahogy mindenki tudhatja magáról, hogy azonosságára nézve sem, a szülei sem az időpont vagy a hely, ahol született nem meghatározó.

 

Van azonban a halálnak egy nem kevésbé drasztikus, de sokkal könyörületesebb, emberhez méltóbb változata, de úgy látszik az emberek – nagyon ritka kivételektől eltekintve - nem kívánják ismerni ezt a lehetőséget.

 

Ennek a magyarázata az, hogy egyrészt nagyon nehéz hinni ebben a lehetőségben, hiszen körülöttünk egymás után halnak meg az emberek másrészt, pedig az hogy ezzel a lehetőséggel éljünk egy lényeges változáson, kell átmennünk, amit nekünk magunknak kell elindítani és végbevinni. És hogyan tudnánk elindítani és végbevinni azt, amiben nem hiszünk és azon felül nem kevés figyelmet, és erőfeszítést igényel?

 

Már mint említettem, ez a változás, habár nem kevésbé kíméletlen, mint a halál mégis sokkal könyörületesebb és emberhez méltóbb, míg az élet a hagyományos módon folyik, a sors szinte mindennek ura. Egy ilyen változás, kiemel bennünket a sors uralma fölé, oly magasra emeli a tudatot, hogy kiszabadulunk az anyag kötelékei alól, testünk halhatatlanná válik.

 

pelgrim