Nahát ez a beírásod egyenesen rémísztő.

 

Mi az, hogy NEM TUDOD ?

 

Nem tudod elképzelni, hogy micsoda gyönyörűséges csoda az, ha életre kel egy gyermek, és attól a pillanattól kezdve, hogy értelme felfogja, hogy ő VAN, azt gondolja, hogy ő mostmár mindig is lesz, és a maga módján máris felfogja az egész világot, és azt gondolja, hogy minden őérte van. A semminek is örül, egy kis kacsintásnak, egy kis érintésnek, egy szelet almának, a kék égnek, egy szép arcnak, vagy csak úgy, mert nincs baja.

 

És az élet távozása...  ?

 

 

Amikor apám eltávozott - majdnem vígasztalhatatlan voltam...

 

Egyetlen dolog nyugtatott meg. Egy reménység, amiben mindketten állunk. Ő is, meg én is: Hogy ha hiszünk JÉzus Krisztusban mint egyedül lehetséges Üdvözítőnkben és mint Egyedüli Közbenjárónkban - és követjük is Őt, akkor... nos... akkor majd TALÁLKOZUNK. Találkozunk, nem a halálban, nem valami köztes helyen és helyzetben és állapotban, hanem találkozunk: AZ ÚJ FÖLDÖN. Amit Isten megígért a benne bízóknak.

 

Én a magam részéről ezért nem értem tépelődéseidet, és ezért nagyon idegenek és taszítóak a számomra. Sajnálom, hogy ilyenek munkálnak benned, azért válaszolgatok. De próbálj + túljutni ezeken a vackokon.