AZ ERDŐTÜNDE



Kitavaszodott.

Az erdő megtelt élettel : rügybe borultak a fák, a tisztásokon elődugták fejüket az első virágok. A madarak vidám éneke betöltötte a levegőt. Lenn, a folyónál csíkos hátú vadmalacok sütkéreztek, és élvezték a napfény melegét.

Az erdőtündének ez volt az első igazi tavasza. Amire oly régóta vágyott, végre bekövetkezett : megkapta első saját erdejét, s most izgatott szívvel indult bejárni birodalmát. Minden egyes fánál, minden bokornál megállt. Jó gazdának akart bizonyulni. Azt szerette volna, ha az övé lenne a világ legszebb, legpompásabb erdeje.

Hirtelen egy parányi ökörszem ereszkedett le a feje fölött egy ágra halkan, súlytalanul.

- Baj van, baj van ! - csivitelte.

- Mi történt ? - kérdezte a tünde izgatottan.

- A farkas ! Gyere utánam ! - válaszolta az ökörszem, és felröppent az ágról.

A madárka egy tisztás széléhez vezette a tündét. Ott egy síró-rívó nyúlasszonyság fogadta őket.

- Mi történt ? - kérdezte tőle is a tünde.

- A farkas ... a farkas megölte a férjemet ! Árván maradtak a gyermekeim ! - zokogta a nyúl, és kimutatott a tisztásra, ahol a gyilkos épp a példás családapa utolsó maradványait tüntette el bendőjében.

A tünde összeráncolta a szemöldökét. Hogy ilyen történjék az ő erdejében ! Ezt nem hagyhatja annyiban. A nyulat ugyan nem támaszthatja fel - hiszen arra csak egy varázsboszka lenne képes - , de azt megakadályozhatja, hogy megismétlődhessen az eset. Odaröppent a farkas elé.

- Tudod ki vagyok ? - kérdezte szigorúan a meglepett ordast.

- I-igen. Az erdőtünde. - válaszolta az.

- Hogy tehetted ezt ?

- De hát ... - kezdte volna magyarázni a farkas, de a tünde beléfojtotta a szót.

- Meggyilkoltál egy ártatlan állatot ! Mi lesz most a gyerekeivel ? Egyszer és mindenkorra megtiltom azt, hogy rátámadj másokra, és elvedd az életük ! Ha ez mégegyszer előfordul, békává változtatlak, és a Gólyák Tavába doblak !

A farkas megszégyenülten hallgatott ...



Amikor napokkal később a tünde összefutott a bagollyal, elmesélte neki a történteket.

- Hát ... - vakarta meg a fejét a bagoly.

- Most meg mi van ? - értetlenkedett a tünde - Nem hiszed el, hogy sikerült ?

- Hát őszintén szólva, nem nagyon tudom elképzelni a farkasról, hogy megváltozna.

- És ha bebizonyítom ?

- Hogyan ?

- Még kigondolom. Majd üzenek neked az ökörszemmel.

Másnap az ökörszem el is ment a bagolyért, és elvezette a tisztáshoz, ahol a tünde már várta őket.

- Most bebizonyítom, hogy nekem van igazam. - mondta.

- És milyen módon ? - kérdezte a bagoly.

- Csak figyelj. Már a közelben jár.

Ki, akarta kérdezni a bagoly, de már nem maradt rá ideje. A tünde átbucskázott a feje fölött, majd nyúl képében kiszaladt a tisztásra, ahol békésen legelészni kezdett. Mit volt mit tenni, a bagoly az ökörszemmel együtt helyet foglalt egy fán, és várta, mi fog történni.

Ez a hitetlen bagoly ! Majd hogy fog csodálkozni, gondolta a tünde egy fűcsomót rágcsálva. Egyszercsak megzörrentek a bokrok, és előszökkent belőlük a farkas. Egyetlen hatalmas ugrással a nyúlnál termett, és átharapta a gerincét.

- Jaj, mit tettél, mit tettél ! - jajveszékelt az ökörszem a farkas fölé repülve - Hiszen ez nem is nyúl volt, hanem az erdőtünde !

- Én nem tehetek róla. - hárította el a felelősséget magáról a farkas - Aki nyúlként viselkedik, az ne csodálkozzon, ha annak is nézik !

- De neked különben is meg lett tiltva, hogy rátörj másokra, és legyilkold őket !

- De hát hogy tehetnék másképp ? Hiszen én farkas vagyok.

Erre már az ökörszem sem tudott mit válaszolni. Pillanatnyi csend támadt, aztán már csak a csontok ropogása hallatszott.

- Én megmondtam előre ... - mondta csendesen a bagoly.