SpinyNorman Creative Commons License 2004.09.16 0 0 1440

És egy kis Tommy Stinson-eszmefuttatás két új interjúból (hevenyészett fordításban és tömörítve)

 

Ha minden jól megy, a lemez idén ősszel jelenik meg (inkább 2005-öt mond máskor), utána pedig másfél éves turnéra megy a zenekar. A CD egy komplex (bizonyára összetettet akar mondani) lesz, egységesebb, mint az UYI, ugyanakkor legalább annyira szerteágazó a különböző zenei irányzatokat tekintve. A szöveg meg sokkal jobb lesz, mint a GN'R-ban volt, sokkal több introspekció (önmagába nézés - bizonyára Axl részéről, mert ugye ő írja a szövegeket), ugyanakkor a társadalomra vonatkozó kommentárok is fellelhetőek lesznek (ja, mondjuk mint a CD). Minden dalban benne van mindenkinek a munkája, nehogy előforduljon az, amin a régi GN'R szétment, hogy mindenki a saját dalait akarta elénekeltetni Axllel, aztán meg harcoltak, mi kerüljön fel a lemezre. Axl nagyon odafigyelt erre. Amúgy a háttérvokálokat főleg Tommy és Dizzy nyomta föl (hála Istennek, ezek szerint varjú Fincket kevesebbet lehet majd hallani). Ahogy most hallgatta a dalokat, rájött, hogy elég hosszúak és "epic"-ek, de mindenki el lesz ájulva tőlük.

Axl erőssége a szíve és lojalitása. Mindenkit maximálisan támogat, feltéve, hogy az is támogatja őt és egyenes vele. Emelett óriási énekes és dalszerző. Gyenge pont: túl sokat rágódik azon, mit várnak tőle az emberek (a kibaszott lemezt, aztat, hé!). Bizonyára jót tenne neki, ha tudna csak szimplán élni és nem stresszelne, de a nagy rockszárok élete már csak ilyen nehéz.

 

és

 

október-november táján kezdik el remélhetőleg a masterolást. Amit hallott, az fenomenális - azért nem hallott mindent, mert nem volt ideje rá. (Ennyit a demokráciáról: azért Axl rakja össze a dolgokat...) Némelyik szám már viszonylag régi és nem sokat változott; hat olyan új számot hallottam, amit korábban nem fejeztünk be, ezektől valósággal leszállt a fejem. Ez a hat valódi eposz, igazi hosszú szám, jóllehet az album maga nem igazán hosszú (WTF?! ). Szinte mind a nyolc tag relevánsan közreműködött minden dalban, még "azok is", akik már nem tagjai a GN'R-nak. Az utolsó mondatát nem igazán értem, mire utalhat vele (talán még tárgyalnak Vödörkével????).