(Az alábbi opuszért köszönet m_agyar eftásnak.)

 

Szilágyi György:

 

MEMENTÓ

 

Azon az őszön, Szamuely elvtárs,
mikor ránkzúdult a szennyes ár:
naponta százszor gondoltam magára,
azt hittem, mindennek vége már...

 

Hogy is mondjam el, Szamuely elvtárs,
arcomra a szégyen vet tüzet;
a fehér horda már zászlónk taposta,
és nem adtak rájuk sortüzet!

 

Nem volt elég fegyver a munkásság kezében!
Elfeledték, mit mondott Lenin...
(Volt tábornok, ki egyetemet végzett,
de nem esett túl az elemin...)

 

Míg vastapsok dörögtek szerteszéjjel,
a fehérterror már itt lapult,
de tizenkilenc minden tanulsága
sok elvakult agyban megfakult...

 

A hadak élén, hej, ha Ön áll akkor!
Nem lett volna céltalan vita....
Hiszen az Ön nevének hallatára
még ma is reszket sok bandita...

 

Ön tudta volna, hogy az árulónak
és annak, ki ránk emel kezet,
a sorsa harcban: - kérlelhetetlenül -
enyhébb a halálnál nem lehet!

 

De nem így történt, és zuhantunk tovább,
már-már elsöpört a fergeteg,
mikor védő kart nyújtott felénk Lenin
népe és a vöröshadsereg

 

együtt harcolva legjobb fiainkkal,
a hordát nyílt harcban verte szét,
s Attila rímeit testvéri tankok
dübörögték újra szerteszét...

 

Azóta rend van, Szamuely elvtárs.
Egységes és szervezett a párt,
és csillagunk megújult fénye mellett
párt és nép egymásra rátalált!

 

Oly jólesett ezt elbeszélni Önnek,
ki sosem volt bűnre csalható
(bár effajta beszéd költők ajkáról
manapság ritkán hallható...)

 

Mégse titkolom, hogy már régi vágyam:
- s remélem, hogy nem marad remény -
az Ön alakját ércbe öntve látni
a főváros egyik szép terén...

 

Egyszerűen, csak úgy nyűtt bőrkabátban,
mentesen minden cicomától,
s a talapzaton csupán ennyi álljon:
népbiztos, szónok, agitátor.

 

(1958)