Amet Creative Commons License 2004.09.07 0 0 239

Kedves Isr!

 

Én úgy gondolom válaszoltam a kérdéseidre, ha mégsem világos még mondok más dolgokat a fenevadról. Egy éremnek három oldala van, hiába akarod mindenáron felfedezni az élszalagon a fejet vagy az írást, ha az a másik oldalakon van. Én körbejártam az érmét, és tudom hol mi van.

 

A saját életemből látom, azokból amiket megharcoltam, ahogyan Jézus mondta: " De mind ezeknek előtte kezeiket reátok vetik, és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé, és tömlöczökbe és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért. De ebből néktek lesz tanúbizonyságotok.(Luk.21.13.)"

 

Jézus abban különbözött tőlünk mint ember, hogy nem vétkezett, annak ellenére, hogy mindenben hozzánk hasonlóan megkisértetett, kivéve a bűnt (Istenfélelm nélküli élet). Az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt! Az "övéi" között ott volt Saul, aki öldökléstől lihegve üldözte Krisztus testét, meggyőződéses Istenfélelemből! Ugye elfogadod Őt az öt okos szűzből valónak. És talán azt is, ha azt mondom, hogy keményen szegecselt vakságában. De miután látott, felemelte szemeit arra akit álltalszegzett.
Nem a közömbös kalapácsos római katonák a szögbeverők!


Az Antikrisztus, vagy fenevad testében még bent levő öt okos szűz meg van vakítva, mint Sámson, vagy Saul, és félrevezetve. Az okos, azért okos mert mert már volt bolond! " Aki bölccsé akar lenni, bolond legyen, hogy bölccsé lehessen."

 

Az első tanitványok tudták a fenevad titkát, aki most is ugyan azt csinálja: Jézus az egy igaz Isten trónfosztását bármi módon. Még, ha csak Isten fiának, mint valami hercegecskének láttatja is, aki csak úgy elvan a nagy Atyaisten mindenható árnyékában, akié a valóságos hatalom. Mert ki látott már olyat, hogy amíg az apakirály uralkodik, a herceg leuralja. Nyilván hatalmasabb a fiánál. Elé csak fia a társ Isten nevében jöhetünk. És szól egy a harmadik  isteni személynek: mond el odalent amit hallottál az Atyaistentől, meg tőlem! Ha egy az Isten mi ez ha nem Istenkáromlás, amiben az egész keresztény világ tekereg, mint a kígyó. Többisten hitet hirdet alattomban. Hogy mást mondjon az ember mint amit gondol, vagyis hazudjon. Azt mondja szájával, hogy egy az Isten, de elméjében három személyre gondol. Mert a lélekben végzi azt apusztítást, amit sohanemlátott nyomorúságnak jövendölt az Úr. "És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, a mely teljes vala káromlásnak neveivel...(Jel 17,3.)"

 

Az Úr megüresített állapotában mondott szavait, amit, istenfélő emberként
mondott Istenről, vagy imádkozva Istenhez, gellert adva neki, ellene fordítja, más értelembe öltöztetve. Tette ez egyenesbe is vele, amikor a Szentírást idézve rá akarta venni, hogy vesse le magát a hegyről. Azt is beadja a betűrágóknak, egy darabig sikerrel, hogy ha a Szentlélekről Jézus úgy beszélt, mint egy személyről, akkor az személy. Pedig a Szentlélek nem egy személy, hanem Isten személyének nyilvánvaló cselekedetei, hatásai bennünk, és körülöttünk. Ezért van személynek titulálva.

 

Nem sok helyen van leírva, hogy Jézus és az Atya ugyan az a személy, és hogy Jézus az Isten egyedül, de levan irva!!!!!!! És ez elég: "
 
- Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? (Jn 14,9)30.
- Én és az Atya egy vagyunk. Ismét köveket ragadának azért a zsidók, hogy megkövezzék őt.(Ján.10.30,31.)
- A kiké az atyák, és a kik közül való test szerint a Krisztus, a ki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen."
 
És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő;
 és most e világban van már  (1Jn 4,3)

 

Üdv: Amet

 


 

Előzmény: lsr (238)