Domestos
2004.09.01
|
|
0 0
428
|
Kedves Nikola, köszönöm az Apostoli Hitvallás begépelését!
Kedves Hozzá Hán Szóló!
Most így olvasva nem olyan veszélyes az AH, annyi tág teret hagy az értelmezésnek. :-) Amire rosszul emlékeztem: azt hittem, hogy a háromság dogmatikus megvallását magában foglalja. (Nem tagadom a háromságot, de nem is vallom.) Gumiértelmezés tárgya az Alászállt a halottakhoz, a test feltámadását pedig vallom, csak nem úgy, ahogy legtöbb keresztény szokta. Adott esetben reformátusok szájából meg kifejezetten érdekes hallani, hogy (majd) jön el, miközben régen ezt úgy vallották meg, hogy elég más eszkatológiában hittek. Ráadásul hajlok rá, hogy már 'jött el'. Szóval akár belefér, ha kicsit szuszakolom.
Testvér - nem testvér
Igazából az egész (legalábbis számomra) annyira érdekes, hogy kivel mennyire akarjak közösségben lenni. Egyébként meg tőlem mindenki azt vall, amit csak akar.
|
Előzmény: Hozzá Hán Szóló (417)
|
|