Akkor nézzük szépen sorjában: Az idézetek kékkel szedve:

Don Vittorio:

 

"mert "I"-en sem követelheted, hogy bocsásson meg"

 

A dolog csak részben igaz. Valóban számonkérni nem lehet Istent. De Ő kész volt megbocsátani Jézus Krisztusban, tette ezt akkor, mikor még bűnösök voltunk. A hangsúly a készségen van.

 

A megbántás->bocsánatkérés->megbocsájtás gondolatsoroddal alapvetően egyetértek.

 

a legkisebb ugrifüles

 

(365) e kérdésben nincs vita.

 

Összegzésül:

 

Én nem zárom ki, hogy nektek (nekünk), mint gyülekezetelhagyóknak igazunk van a HGy vezetését és gyakorlatát kritizáló kérdésekben. Azt gyanítom, hogy annyira elharapódzott ez vita, hogy az már nem maradt meg a józan, higgadt keretek között. Azt is figyelembe kell venni, hogy N$-ékra az összes ilyen ügy ránehezedik, míg ránk, csak a saját katasztrófánk. Talán ezért is van részükről ez a szeretetlen hozzáállás.

 

Most csak a HGy belső gondjait firtatjuk, de lássátok be, hogy ehhez hasonló konfliktuss bármely gyülekezetben létrejöhet (létre is jön). A kérdés csupán az, hogy ezt a "peres felek" hogyan artikulálják.

Ez a vég nélküli vita viszont csak higgadtan, józanul, a Biblia tanítása fényében, Isten Igéinek fáradhatatlanul szem előtt tartva lehet csak termékenyen megoldani.

 

A topic felvezető kérdéséhez szeretnék visszatérni, szóval példakép ügy:

 

Addig, amíg a presbiterek, diakónusok, gyámolok és kormányok emberek lesznek, addig kritika mindig is fog megfogalmazódni. Jobb esetben kevesebb, rosszabb esetben (jelen esetben is) több.

 

Valaki írta (nem akarok visszalapozni, hogy számára N$ azért példakép, mert példát adott abban, hogy lehet istenfélő, egyfeleségű gyermekeket nevelni. Ezt én pozitívnak tartom, ebben a kérdésben lehet hálát adni N$-ért.

 

Az más lapra tartozik, hogy vele kapcsolatosan sok kritika valószínű igencsak megalapozottan fennáll.