Természetesen megbocsájtok, megbocsájtottam az illetőnek, de nem tudom, és nem is akarom elfelejteni, mert ez a személy (és tulajdonképpen az összes olyan személy, akivel kapcsolatban "rémtörténeteim" vannak) ott van ma is a HGY-ben elszabadult hajóágyúként, és sorban darálja le az embereket.

Salamon szerint már az is balga ember, aki a saját kárán, és nem a másén tanul. Mi módon tanulhat más az én káromból, ha magamba zárom, és "elhúzom a belem"? E tekintetben nagyon egyet tudok érteni CSerfával: a legjobb, amit a HGY-vel kapcsolatban tehet az ember, hogy addig ismételgeti a hibáit, ameddig csak lehet. Ennyivel tartozunk azoknak, akiken esetleg még nem ment át az úthenger, akik még tanulhatnak a mi kárunkból. Szerintem semmilyen szinten nem jó módszer az elhallgatás, a letagadás, a megszépítés. Egyetlen jó módszer lenne: a bocsánatkérés és a megtérés. Azzal ők ugyanúgy tartoznak, mint ahogy mi a megbocsájtással.

Tán ez is egy olyan téma, ahol ugyanaz a szó nagyon mást jelent számunkra.

Annak idején nagymamám egyik nekem átadott életbölcsessége volt:

Ha egyszer hülyének néznek, ügyesek voltak. Ha kétszer, akkor az is vagy.

Ergo: megbocsájtok, de addig, amíg nem látom, hogy az ellenem vétkező személy nem változott, egyrészt nem engedem a közelembe, másrészt mindenkinek felhívom a figyelmét arra, hogy adott személlyel célszerű vigyázni. (Én nem vagyok sem isten, sem az "I", hogy elfelejthetném örökre mások bűneit, csak egy ember vagyok, akinek kötelessége vigyáznia magára és a többiekre. Márpedig említett személyek esetében a legjobb, amit tehetek, hogy csökkentem a lehetséges áldozatok számát, így újabb bűnöktől mentve meg - ha érted.)