Kedves swarci!
1.) Előbb a filmről. Ember ellen mentünk oda. Emberek készítették azt a filmet. Azóta is emberek vetik fel azt a gondolatot. (Jézus utolsó megkísértése, azóta se láttam, remélem, nem tévedek). Testtel mentünk oda, és az ott levő testek ellen. Hogy miért mennek, miért érdeklődnek, hogy ne nézzék. Tudod, annyira test, hogy volt, aki azért szólítgatta meg az embereket, miért vesznek jegyet, más meg kapacitált, ne tegye. Mondom, test ellen. A test néz, a testen vannak az érzékszervek. Amikor valaki egy film ellen megy, akkor az érzékszervek ellen megy. Ez tény, erről többet nem is vitatkozom.
Persze az ember lelke érdeklődik, nem mondom, hogy az emberek lelke ellen nem mentünk, mert az embereknek nem csak a teste, hanem a lelke ellen is mentünk.
Ettől tény mindkét állításom, ember ellen mentünk, és test ellen mentünk.
Amit mondasz, hogy Jézus mellett álltunk ki, hamis. Jézus egyetlen egyszer nem ment tüntetni a római istentisztelet ellen, magát sem védte. Nekünk sem kell mások istentisztelete (bálványáldozata, hamis jézustisztelet, hamis Jézus, stb.) ellen semmit szólnunk. Ha kérdeznek, tanúskodjunk Istenünk mellett, de miért kéne megszólni mást:
Amit mondasz, hogy nem megszólás, ha azt mondom, miért érdeklődsz, ne tedd, ne fordulj felé, tégy mást, más áll a Bibliában, rosszul teszed. Ez megszólás!!! Ha te azt mondod, nem az, nem tudod, mit beszélsz, vagy vitatkozásban szenvedsz, de ez akkor is megszólás, ítélkezés, törvénykezés.
Amit mondasz, minden tanítványnak kötelessége az evangélium hirdetése, téved. Nekem nem kötelességem, és nem is feladatom. Azért írtam neked a másik fórumon a topicot, mert ezt a legtöbb (érett) tanítvány, de Pál apostol is így véli, aki nekünk csendes, dojgainknak utánalátó életet rendelt. Nem fogok annak a dolgába avatkozni, akinek az evangélium, a feladata, egész kevés embernek az. Ha te nem vagy hajlandó érveimnek utánanézni (e fórumra is rengeteget írtam), akkor ne állítsd azt az istentelen (Isten rendelésével ellenkező) állítást, hogy mindenkinek kötelessége, mert nincs igazad. Nézz utána és meglátod, az evangélium hirdetésére mindig(!) név szerint erre elhívott emberek voltak, a többinek csendesség! Nézz utána, jó sokat érveltem erről, Jézus is név szerint apostol is név szerint, ...
2. Én nem nézek és nem hallgatok semmilyen prédikációt. Ha valahova elmegyek, és ott prédikáció van, valahogy túlélem, de, ha másodszor, vagy harmadszor is prédikáció van, többet oda nem megyek. Én engedelmes vagyok a Zsidó levélnek, hogy elhagyjam-elhagytam már a prédikációt (hitről való kezdő beszédet).
Nem tudom, minek jössz nekem a prédikációval, semmi közöm hozzá. Csodálom is azokat az embereket, akik képesek sok éven át prédikációt és evangélimot, meg Bibliamagyarázatokat hallgatni. Ezek nem az istentiszteletre valók, Bibliám nekem is van, és eléggé nagy összhang van bennem, és embertől nincs szükségem tanulni. Ez emberek ne a Bibliát, ne az evangéliumot, és ne a hit kezdő elemeit közöljék velem. Azt hiszem, Németh Sándor meg mást nem tud. Ebben is hibázik, nem is keveset. De legalább régebben korrigálta magát, amiért én tiszteltem is. (Én is korrigálom magam tanárként, ha kell, mert nem az én dicsőségem a fontos, hanem, hogy tiszta, jó ismeretet közöljek.)
3.) Amit NS tanít, pl. az ellenség romlásának kívánása, átkozódások, fenn vannak e fórumon. Tények, többen tanúsítják, éveken keresztül hangfelvétel is volt. Az az egy hangfelvétel elég ahhoz, ha csak egy kicsi hallgatott rá, hogy NS-nak annyi legyen, inkább jobb a malomkő a nyakába. Bizony! Ezt félre ne fogalmazd, ez önmagában is megáll. Tények, mert többen is tanúsítják, NS tanított adócsalásról, ahogy a hgysek ügyeskednek, fogalmaznak, és adót is csalnak. Különösen csaltak, mikor nem a Szadesz volt hatalmon. Mert nem bűn állambácsitól kicsit lecsippenteni, vagy hogy (NS nyomán, bizony, nyilvános tanítása nyomán).
Kedves swarci, te annyira, de annyira tájékozatlan vagy, hogy, ha nem lennél jóindulatú, jóhiszemű, elhajtanálak, miért nem olvasod e fórumot! Amiket én írok, többször felírt, többek által tanúsított tények. Mondom, megvan a két, vagy három tanú mindre. Érted? És csak foszlányokat írtam NS-ról, példákat, melyekből annyi van, hogy ha azokat egymás mellé rakjuk, megkapjuk, NS tanítását nem szabad bevenni, őt követni nem kell, sőt, annyira rendetlen (Isten rendelése ellen él, és esz-tett), hogy társának sem szabad lenni. De lásd, ha te ezt nem feszegeted, én nem írom neked, nem szólom meg a hgyseket, noha a tanítványokat inkább kéne inteni, mint a világot (lásd fentebb a mozit), Szóval ha tüntetni kéne, nem a hamis Jézus készítői, fogalmazói ellen, hanem NS ellen, kéne, érted? De én titeket sem szóllak meg, csak azt mondom, mert most szóba jött, és nem én hoztam szóba, ki kell menni a Hgyből, amíg NS benne van, vagy NS-t kéne kirúgnotok. Ásd, ezt is írtam már e fórumra, de nem lengetem írásaimat, csak tény, ez a véleményem, és nekem nem szokásom a visszavonás, ha ide eljutottam, itt maradok, vagy innen megyek tovább. Ezt megfigyelheted a fórumkodásomon, többek szerint elég következetes ember vagyok.
Amit a parkolóőrökről mondasz, a tied. Az enyém meg az, többször (többször, mint nem) kellett visszafordulnunk Trabantunkkal, és gyalog közeledni a Folyondár csarnokhoz, míg a nálunk egyenlőbbek lemehettek, és lenn is maradhattak. Gyerekkocsival, kisgyerekekkel voltunk, és így. De tény, hogy egymaga egy asszony terhesen két gyerekkel, egyik csecsemő is vissza lett ültetve (szintén Trabantjába), és vissza kellett mennie, hogy nála és gyerekeinél egyenlőbb tezsvér parkolóhelye megmaradjon. Lehet, hogy az elején igaz az, amit mondasz, és NS úgy volt. De az is igaz, amit én mondok. Éspedig annyira, hogy NS-nak már csak azért sem volt pár év után parkolási gondja, mert szolgája vezette autóját, szolgái autóit, és ha nem tudott a szolga parkolni, NS kiszállt, míg a szolga odébb ment az autóval. Kedves swarci, énnekem ne mondj ilyen megható kis történetet, hogy Ns valaha tűrte, hogy más parkol, közelebb, neki olykor távolabb kell, mert ez rég volt, és aztán, mert én annyi, de annyi igazságtalanságot láttam parkolóval, székekkel (ülésrenddel), sorban állással, ill. a sor megkerülésével, ha a szolga ment frissítőért, sőt, később a külön protokoll, elkülönített részek, egyebek, szóval annyira ment ez az egyenlőbbesdi, hogy égbekiáltó. Ez teljesedett ki NS egész életére. Így volt képes elvenni, ami nem is arra lett adva. Mondom, én a szentségtelenség, igazságtalanság, rendetlenség kiteljesedésének tanúja vagyok, no nem elsősorban NS szentségtelenségének kiteljesedésének (őt nem ismertem annyira), hanem a Hgy egészének.
NS megismerte az igazságot, És ha visszatért előbbi, megtéretlen állapotára, nem én vagyok vele igazságtalan, hanem te ismered rosszul a Bibliát, a Zsidó levelet, Júdás levelét, Jézus tanítását, stb. Én meg tartom, NS reménytelenebb helyzetben van valószínűleg, mint az utolsó hitetlen gyilkos, rabló, tömeggyilkos. Azoknak a Biblia szerint (ha csakugyan hitetlenek, és nem az igazság megismerése után tértek vissza), van reményük, NS-nak viszont alig, akkor nagyon sokat kéne térnie, nagyon soktól, akarom mondani. Én a Bibliát igaznak tartom és NS életét, tanítását (nem az egészet, hanem a tévelyítést, botoltatást), gyümölcseit tekintem, bizony igazam van. (Mert én nem neki tulajdonítom a Hgyben a jót, de neki tulajdonítom a rosszat, bizony, nem Sátánnak, hanem általában az embereknek, az embereknek teljes igyekezetet is kéne fordítani, még a gondolkodásukra is, nem, hogy életükre!)
Nem vagyok meggyőzhető. Ám tényekre alapozott véleményem van. A Bibliára, tanúságokra, közöttük a magam tanúságára. Ezek mind e fórumon is olvashatóak, tanácstalanságodat módod van lecserélni hűségre az Igazság mellett, módod van tanulmányozni, vizsgálni, és dönteni.
De én mondom neked, ha te ezután véded NS-t, és nem nézel utána annak, amit én írtam, a te igyekezeted igazságtalan, te dugod be füledet, kened meg szemedet, te nem keresed az igaságot, hanem igazságtalan vagy, és rendetlen. Én nem tréfálok, kedves vagy nekem, de, ha te társa maradsz NS-nak, nekem nem leszel társam. Ha már beszéd, nem hiába, ha más tanúság, nem hiába, nem sodortatunk, hanem kapunk, és épülünk, emberek vagyunk, döntenünk kell, itt a döntés ideje. Hát nézz utána, kérlek, azoknak, amiket írtam, és dönts, ne írjam feleslegesen! Mert módod van rá, mert döntened kell, és az is döntés, ha nekem nem döntesz. Aki rendetlenül akar, mondom AKAR élni, nem szabad társának lenni, itt nem működik többé a homokba dugom a fejem, és nem veszek tudomást a szörnyűségekről, de mellette maradok elv, az istentelen, nekünk egymás vizsgálatában aktívaknak kell lennünk!
Azt meg ne mondd, hogy engem sérelem ért NS részéről, mert én vagyok az az ember, akit egyszerűen semmi sérelem nem ért NS részéről.
Én vagyok az, aki tökéletesen sérelemmentesen, tökéletesen csak igazságérzetemtől, lelkiismeretemtől hajtva írok róla. Nálam tökéletesen hatástalanok ezek a sérelem ért hgys fogások, egyszerűen soha nem volt bennem semmi ambíció (már kezdő hívőségemben meg voltam kínálva, de inkább megijedtem, semmint elfogadtam volna), én sehonnan nem voltam félreállítva, mindig hátul ültem, ha előre nem hívtak, és soha magamat nem nyomtam sehova. Nem állítottak félre, és a Hgyben csak hcsopvezetőim igazságtalankodtak velem, NS sohasem, csak jót tett velem. Amit írok, tisztán írom, nem sértettségből, sem irigységből, sem érdekből, sem bosszúból, mikor kijöttem a Hgytől, évekig szimpatizánsa maradtam, mert szomorúsággal, és nem haraggal jöttem ki.
Ha itt seb, NS-on, ha gyógyír, neki kéne. És te sem adtál neki gyógyírt, és hozzám sem vezetted, hogy én közölhessem vele. Fura, hogy itt elmélkedsz erről, ahelyett, hogy ott tetted volna, ahol kell. Itt nincsenek valóságtól elrugaszkodott írások, csak a tájékozatlan hgysek írásai azok, mint amilyen a tied. Ennek orvoslása meg nem a csodálkozás, hanem a szorgalmas utánanézés. Hanem becsületbeli dolognak tartasd, hogy utánanézz e dolgoknak! És becsületbeli dolognak tartsd, hogy ha hamis valamely tanúság NS-ról, akkor te azt megbuktasd! Mert én tanúskodom egy idő (mondjuk egy hónap) múlva rólad, hogy felszólítottalak, nézz utána, és szólj! És ha nem szólsz akkor beleegyezésednek tekintem! Ez komoly! Októbertől te NS ellen, vagy NS mellett teszel tanúságot, ha valamit nem cáfolsz, rólad írhatom, hogy te sem tudod máshogy. Mert nagyon könnyű ám kétségbe vonni fórumtársak több éves munkáját, fáradságát, hát most nézz utána, és álld, hogy ha mi fáradtunk, egy kicsit neked is fáradni kell! Hát egy kis idő múlva a te hallgatásod a NS rettenetes dolgairól való híradással kapcsolatban a te beleegyezésed, igazolásod lesz.
Teszem ezt azért, mert komolyan küldtelek utánanézni azoknak, amiket írtunk, mert tényekre alapul, és te újra, és újra, és újra, immár negyedszer vonod kétségbe ezeket! Többet ne tedd, többet ha teszed, ciki lesz, nem tréfálok! Itt e fórumon mindennek utánanézhetsz, valódi nevek, valódi arcok, élő emberek vannak, mindennek utánajárhatsz, többé ne vonj kétségbe!
Én látod, fáradok NS-ért, még mindig nem írtam le, ha gyökeresen megváltozik, ha gyökeresen megváltozott életet él ős, és fiai, nem az ő ragadományaiból, hanem munkájukból, stb., ha visszavonja rém-tanításait, és a helyére áll, esélyét látom, hogy csakugyan nem tudta, mit tesz (nem ismerte még meg az igazságot, így taposta Krisztus vérét).
Erről azonban meg kéne nekem győződni, vagy én továbbra is azt állítom, NS-nak annyi.
Persze én egy kis porszem vagyok. De te a kis porszemnek írtál. És a kis porszem válaszolt neked.
NS meg nem mondhatja azt, soha senki nem szólt neki, mert, gondolom, nevemet, írásaimat szolgái olykor említik neki, tudtommal olvastatja ezeket a topicokat is. Szóval már nem fontos, hogy idejöjjön hozzám, aki elmegy a másikhoz, az a nagyobb, a Bibliában is így van ez, mindig az Úr ment választottaihoz, és így küldte azokhoz apostolait is, stb. NS-t meg már nem tartom nagyobbnak, ha nagyobb lett volna, eljött volna, de nem jött. Jézus eljött volna, ő kevesebb hívásra, kisebb kiabálásra is odament az emberhez.
No, ilyen gondolataim támadtak, és lásd, neked meg nem kevés tennivalód, vagy belenyugvásod, ha nem teszel, hogy immár te is NS ellen tanúskodsz. De vigyázz, ha valaki gonosz létére tesz jót (pl. enni ad gyermekének), attól még gonosz, ha NS jót is tanított, de mellette rosszat is, akkor amíg a rosszat vissza nem vonja, hiába emlegeted a jót, azaz olyan tanúságod nem lesz, hogy te a jót mondod róla, míg mi a rosszat. Hanem olyan lesz (mint fentebb írtam), hogy te sem cáfolod, amit állítunk róla, pedig te erre fel lettél szólítví, és mégsem. Ez gyümölcs, szép gyümölcs, igazságos, mert így az ember hideg lesz, vagy hév, vagy Ns-ista, vagy anti-NS-ista. Középút nincs, igen, vagy nem, NS hamis, vagy igaz, szent, vagy szentségtelen, megtért-e, vagy nem, ha elesett, felállt-e, vagy fetreng, társa vagyok-e, vagy sem.
Kedves swarci, neked sem lesz középút, ha értesz, vagy NS, vagy CSerfa. Ilyen egyszerű és ilyen tiszta. Ill., ha igazságosan cáfolod a NS-t ért vádakat, amelyek, ha igazak lehetetlenné teszik, hogy Isten embere legyen, én becsületemre mondom, megkövetem NS-t mindenhol, ahol ellene szólok, és örömmel elismerem Isten emberének!
Köszönöm, hogy fenti gondolatokat kihoztad belőlem. Mert ezekkel fordulok ezután minden NS-t védő hgys-hez, és döntésre fogom felszólítani, ha túl sokat ír NS védelmében, vagy a mi csillapításunkra.
És mindemellett vélem, hogy az Őr munkálja bennünk az akaratot, a szándékokat is. Áldott legyen az Úr, én bizony szeretem az igazságot! Ha te közlöd velem azt is, ha én közlöm veled, azt is.
CSerfa