Amet Creative Commons License 2004.08.26 0 0 197

Kedves Isr és ActionMan!

 

A keresztény vilagban mindenki beleszületik valamelyik dogmarendszerbe. Vagy katolikusba, vagy Reformátusba, vagy Baptistába, vagy Pünkösdistába, vagy Adventistába, vagy Jehovatanúi közé, valamelyik kisegyházba, vagy egyházon kívüli szabadcsapatba, Hitgyülekezetébe, stb. Ha megtér, és nem keresztelték meg, akkor is 9o%- ban oda csatlakozik, ahol felnőtt. Én is igy voltam mert azt hittem, hogy az az igazi egyháza az Úrnak. Ebből fakadóan mindenkit oda tereltem, otthon voltam benne, annak adtam az erőmet, időmet, tehetségemet, egyszóval mind azt, amivel birtam, a Biblia szavával élve a hatalmamat. Ezt mind azért tettem mert meg voltam győződve arról, hogy az Urat szolgálom , és várom sok társammal együtt.

 

Én az Úrhoz tértem meg, és teljesen jól elvoltam addig, amíg fel nem ismertem
olyan igazságokat, aminek a gyakorlására az Ige felszólított, és láttam, hogy az egyházam ettől elzárkózik. Ekkor kezdett kinyílni a bicska a zsebemben, felismerve, hogy itt az Úr nevében az Úr ellen eveznek, és én is húzom. Ezeket az Úr előre látta, és madárnyelven leírta. Sőt több ige van ami csak akkor érthető, amikor az Úrért lépünk. Ilyenkor mindenki ellentmond aki addig számított, csak az Úr bíztat egyedül. Ez az Úrral való járás hitben. Ilyenkor aktuális nagyon az az Ige, hogy senki nem érti, de az értelmesek értik. Bizony a fenevadat szolgáltam Jézus nevében, csak nem tudtam róla. De amikor felismertem rögtön otthagytam.

Igy lehet az, hogy az okos szüzek is a fenevadat szolgálva kezdik. Aki látja az Úrnak ellentmondó gyakorlatokat a saját egyházában, és nem lép fel ellene az nem veszi komolyan Jézust. Ő azt mondta, hogy legyünk tökéletesek, mint Ő, és tisztítsuk meg a ruhánkat, amiképpen Ő is tiszta.

 

Az olaj ami az okosoknak volt, az az Igazság után való szívbéli sóvárgás ami örömmé változik ha azt megtalálja. "Gyűlölted a hamisságot, szeretted az Igazságot, ezért kent fel téged az Úr örömnek olajával a te társaid fölé".

Ha valakinek az Igazság közönbös az csak szájával várja az Urat, és a kegyelemben bízik, csak milyen alapon, ha az Urat megveti? Mert Ő az Igazság, és ez nem csak egy szlogen. Most is aktuális az az Ige, hogy az övéi nem fogadták be őt...de akik befogadták, hatalmat adott, hogy isten fiaivá legyenek!

 
Csalóka hatalmat a fenevaddal is kap az ember: "A tíz szarv pedig, a melyet láttál, tíz király, olyanok, a kik még birodalmat nem kaptak; de hatalmat kapnak mint királyok egy óráig a fenevaddal.(Jel 17,12). Az igazi hatalmat, ami a hamisság fölött van, azt csak kemény harcok árán lehet megszerezni és nem ingyen adja az Úr. Romolhatatlan országot (birodalmat) is igy nyerünk egymásban es az Úrban. A fenevadnál még nics birodalomunk.

 

Üdv: Amet

  

Előzmény: lsr (194)