Igencsak meglepődtem volna, ha nem így reagálnak itt egyesek, hiszen előre kiszámítható a hozzáállásuk.
Ennyi üzenetre nincs időm válaszolni, ezért csak pár megjegyzés:
privacyterror
Elárulnád nekem is, hogy mi abban a rajongás, amit írtam?
Ami azért nagyon durva és hamis dolog és az, hogy egy gyülekezet ilyen módszerekkel dolgozik.
1989-ben
Dr. Pat Robertson lelkészt, a CBN keresztény tévéhálózat és egyetem elnökét, az amerikai egyetemisták
az év emberének választották.
Szerinted ez is egy
nagyon durva, hazug és hamis dolog, propaganda és manipuláció volt, amit
ügyesen megszervezték és kitalálták?
Gondolom számodra az még „durvább”, hogy ugyanez a lelkész 1988-ban George Bush mögött a második Republikánus párti elnökjelölt volt.
Amúgy
Pat Robertson
700-as Klubja világméretekben az egyik legsikeresebb keresztény tévéműsor. 180 nemzetben, 71 nyelven fogható. Hála az Úrnak már nálunk is, minden reggel 6.10-kor, ill. éjfél után, az ATV-n, magyar nyelven. Szeretettel ajánlom figyelmedbe!
Hozzá Hán Szóló
Köztudott, hogy amennyiben telefonon történik a szavazás, akkor valóban kiszűrhető a többszörös voksoló. De itt (http://www.aszolasszabadsaga.hu/index.php3?kuld=hisz) az áll, hogy:
„Továbbra is várjuk - indoklással együtt - a választ a kérdésre:
Ön kinek hisz? Levélcímünk:
1364 Budapest 4. Pf.: 286E-mail címünk:
friderikusz@pantel.pantel.hu”
Én annakidelyén akár 2000 pontot is szereztem volna NS-nek.
Nem vagy egy kimondottan lusta ember, ha annakidején akár 2000 levelet is írtál volna, 2000 féle indoklással.
Talán, ha annakidején több időt szánsz Isten megismerésére, téged sem tudott volna sátán olyan könnyen átverni azzal, hogy az Úr szolgálatát minden eszközzel, minden időben keresztényi kötelesség végezni.
Hogy a jövőben óvatosabb légy, figyelmedbe ajánlom az általad idézett Íge előző versszakát is:
„Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki őt harczossá avatta.”
vfo
Németh Sándor számomra (sőt a férjem számára is) pl. azért példakép, mert
egy feleségű férfiú, a kinek hívő, nem kicsapongással vádolt avagy engedetlen gyermekei vannak.
Ugyanis mindkettőnknek ez az első házassága, amit (pár hónap híján) – Isten kegyelméből -
35 éve kötöttünk.
Báthory Ödönke
Tehát szerinted a Fórum „zászló”, és ha idézek valahonnan, akkor „lobogtatunk”? Sajátságos elgondolás.
Kíváncsi lennék, ha lecsúszna a futottak még kategóriába, akkor hogyan beszélnétek a Fridiről?
Csak a magam nevében tudok nyilatkozni, mivel a témáról (a férjemen kívül) más kereszténnyel nem konzultáltam. Nekem (veletek ellentétben) nem oszt, és nem szoroz, hogy Németh Sándor szerepel-e, vagy nem egy ilyen listán, sőt az sem, hogy hányadik a sorban. Csupán azért írtam erről, mert minket nagyon meglepett, hogy egyáltalán szóba került a neve. No meg azért, hogy legyen egy újabb csont, amin elrágódhattok egy ideig, és kimutathatjátok ismételten szívetek állapotát.
Fridit tehetséges embernek tartottam eddig is, és nem változna hangyányit sem a véleményem, ha - ne adj Isten – átállna a fikázók közé ő is.
Továbbá, ha a filippi jövendőmondó lányka ma élne, nagy tiszteletnek örvendene a pozitív hozzáállása miatt. Egészen addig, míg valaki ki nem űzné belőle a démont. Mégis mi köze egy közvélemény kutatásnak a jövendőmondáshoz?
Még továbbá az emberek jó tulajdonsága nem népszavazás kérdése. Ismered a Lócitrom és a legyek példázatát?
Az viszont igaz, hogy nem fognak rajta a politikai kurzusok. Se semmi. Se ember, se szervezet. Az Isten pedig kegyelmes.
Végre valamiben egyetértünk.
-elvették jutalmukat-
Biztos vagy benne?
19.
Mert én, noha mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mindenkinek szolgájává tettem,
hogy a többséget megnyerjem.
20.
És a zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg; a törvény alatt valóknak törvény alatt valóvá,
hogy a törvény alatt valókat megnyerjem;
21.
A törvény nélkül valóknak törvénynélkülivé, noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvényében való,
hogy törvény nélkül valókat nyerjek meg.
22.
Az erőtleneknek erőtelenné lettem,
hogy az erőteleneket megnyerjem. Mindeneknek mindenné lettem
, hogy minden módon megtartsak némelyeket.
23.
Ezt pedig az evangyéliomért mívelem, hogy részestárs legyek abban.
(I. Korintus levél 9. fejezet)