Juhok a ködben

 

Fehérségbe haladnak a dombok.

Emberek – csillagok? –

Néznek szomorúan, csalódnak bennem.

 

Lélegzet-nyomot hagy a vonat.

Ó, lomha

Rozsda-szín ló,

 

Paták, panaszos csengők –

A reggel egész

Reggel csak sötétült,

 

Kihagyott virág.

Csontom csöndet őriz, a messzi

Földek szívem olvasztják.

 

Fenyegetésük,

Hogy átengednek egy égnek,

Mely csillagtalan, apátlan sötét víz.

 

/Tandori Dezső ford./