Örökre

Ismét kopogtat egy régi Szmirnai kor.

Mekkora volt a nyomorúság akkor?

Laodiceánk beteg és gyönge,

Kiszáradt göröngy a legfénylőbb gyöngye.

S a nyomorúság, amilyen még nem volt,

Felébreszti azt, aki még nem holt.

S kik eddig óvták őket, zokognak értük,

Hiszen az Úrtól békéjüket kértük,

De hogy nem hiába, most nehéz látni,

Tanulj meg hát bízó hittel várni.

...

De hóhér előtt erős angyal érkezik,

S így e gonosz kéz többé nem vétkezik.

Örök korra régi csengő csendül,

Tanulságként régi húros pendül,

S mint tengerparti lábnyomok,

Eltűnnek a bús napok.

S mint homok, mely a sziklából lesz,

Számtalan élő a régiből vesz,

Hogy veszedelem ne legyen újra,

S ne jöjjön elő nyomorúság búja.