Nem vitatom, vannak esetek, amikor egy iskolaba kerulese eletmento lehet a csaladi korulmenyek  miatt, de ez biztosan nem az onkentesen otthonoktato csaladokra ervenyes. Viszont itt (es mashol is) olvastam hsz-okat, amik az iskola altal "elnezett" eroszakrol szolt, megoly "igazsagos" esetrol lett legyen is szo. A szulo biztatta es tapsolt a gyereknek problemai okollel intezesehez (felreertes ne essek, nem voltam meg ilyen helyzetben, meg nem bantottak a gyerekemet, nem tudom, hogyan reagalnek, de nem hiszem, hogy visszautesre biztatnam) es a tanarok is (allitolag) tudomasul vettek a dolgot. Nem hiszem, hogy hatranyara valna barkinek is, ha ebbol a tipusu szocializaciobol kimarad es csak akkor lep a kozossegbe, amikor az mar nem okoljog alapjan mukodik.

Ausztral szocializaciorol nekem sincsenek informacioim, lehet hogy nem jo, az altalam ismert 2 ausztral teljesen szalonkepes :)

Az a velemenyem (es egyre melyebb meggyozodesse valik), hogy az otthonoktatashoz nem feltetlenul szukseges tanari kepzettseg (en also tagozatos oktatasrol beszelek inkabb) sot, talan meg karos is. Elkepzeleseim szerint elsosorban turelem kell hozza, fantazia, empatia es alapveto ismeretek, kb amennyit egy gimnaziumi erettsegivel magaba sziv az ember. A tanari keszsegek tomeges oktatasra szabottak, az otthonoktatas szulo-gyerek viszony. Szvsz nem sokkal tobb annal, amit egy szulo amugyis megtesz az ovodaskoru gyerekevel. Persze lehet, hogy tevedek.