idike, igen, lehet, hogy mittudomén ötven év múlva ilyen szép és jó lesz a társadalom, de az én (egyelőre meg nem született) gyerekemnek esetleg húsz év múlva lesz szüksége olyan tapasztalatokra, amelyek segítik őt a boldogulásban.

Az ausztrál példádat két okból nem érzem egészen idevalónak. Az egyik, hogy ezek a családok szükségből tesznek így, gondolom én. A másik, hogy tudomásom szerint Ausztráliában inkább afféle távoktatásszerűen működik a dolog, a gyerekek rendszeres kapcsolatban vannak tanárokkal (CB-kapcsolat meg ilyesmi rémlik), akik ellenőrzik, értékelik munkájukat, előmenetelüket, illetve konzultációs lehetőséget biztosítanak.