1. Nem nagyon akaródzik támadni az iskolát. Soha nem lenne vége annak a vitának, meg én csak annyira vagyok érdekelt a "tanügyi reformban", hogy az otthonoktatott családok kapjanak támogatást a pedagógusoktól, iskoláktól hivatalos keretek között.

Az iskolákkal kapcsolatban azt a követketetést vontam le, hogy az irányítás lényegi része a gyerekek kezében van és nem a felnőttekében. Ezt úgy értem, hogy a nevelés legmaradandóbb része a szünetekben történik. Biztosan ismered a "legrosszabb osztály" effektust. Szerintem ez baj, mert általában azok a gyerekek a hangadók, akik a leginkább rászorulnának a szülői szeretetre, nevelésre, tanári intésekre, megértésre.

2. Nekem sincs sok tapasztalatom az otthonoktatott gyerekekkel. Én is inkább USA gyerekekkel talákoztam, de az nem mérvadó. Egy erdélyi kisfiúval találkoztam, aki már idősebb és nem csak az írás olvasás megy neki. Szóval neki 3 testvére volt akkor, az anyuka és az apuka közösen tudták vállalni a tanítását. Intelligenciában és tudásban egy átlag gyerek volt, akit a földrajz nagyon érdekel, és alaposan kifaggatott engem, mivel megtudta, hogy voltam európában néhány helyen. A földrajzot annyira tudta, hogy csak néztem. Jár gyerekek közé is, de ritkán. Én nem láttam gyerekek között mozogni, de nyaranta el szokott menni legalább egy hétre táborba. Az írás olvasás is megy neki jól. Annak ellenére, hogy valami szemmőtét előtt állt. Nem olvashatott huzamosabb idejig, mert megfájdult a feje. Ezért is jó volt az ő esetében az otthonoktatás, mert ha már fáradt, nyugodtan abbahagyhatta.

Az is feltűnt, hogy nagyon nyugodt. Nincs sokat idegen gyerekek között, viszont rengeteg idegen felnőttel találkozik. Nem menekül el, ha vendég jön, nem küldik a szobájába, hogy nehogy beleszóljon a felnőttek dolgába. Cserébe természetesen beszélget minden vendéggel, ha a vendég is hajlandó rá.

Nem csodagyerek, nem is visszamaradott. Ezt láttam.

Zoli