Mindenkinek mas a rizikoszintje, mast erzekel tragedianak. (Szvsz amugy az otthontanito csaladok nem a topmanager tipusuakbol kerulnek ki, sokkal inkabb azok kozul, akik amugyis valamilyen szellemi szabadfoglalkozassal keresik a kenyeruket es azt nehez elveszteni hirtelen, de ez szvsz es keves szamu szemelyes tapasztalatra epul, ergo nem mervado.) Szerintem az elet maga nagyon rizikos, nekem egyszer gyerekestul kellett vilagga mennem mindent hatrahagyva. En sem szamitottam ra, hogy ramszakad a vilagmindenseg es talan ha elore latom ami jon, nem vallalom be a gyereket sem, pont azert amin kesobb at kellett mennunk. De mindketten egesz jol kerultunk ki belole, a problemak azert vannak, hogy megoldjuk oket. De tenyleg nem vitatkozom, vagy gyozkodlek, csak ez egy masik vilagnezet. :) A gyerekek pedig meglepoen jol alkalmazkodnak a felnott szamara szornyu helyzetekhez is. Kulonosen ha a legfontosabb, a biztos szereto hatter (nem az anyagi) megmarad.