Mint bizonyára tudjátok, a B épület átadása rohamléptekben zajlik, gyakorlatilag az összes lakás beköltözhető. A használatbavételi engedély végleges és aug. 13 óta jogerős is, tehát lehet menni az OTP-be átutáltatni az utolsó részletet :( és költözni :)))). Az OTP hitelszerződésben van egy olyan kitétel, hogy az utolsó részlet átutalása után 5 napon belül az önkormányzat által kiadott lakcímigazolást is be kell adnunk. Annyit már sikerült megtudni, hogy ezt kérvényezni kell, illetve hogy az illetékes elvtárs/polgártárs még két hétig szabadságon van. Tényleg, tudja már valaki, hogy mi lesz a ház címe???
Mi is az átadás fázisában vagyunk, bár a hibák egy részét csak felemás módon sikerült orvosolni, de szerencsére mind apróság.
A G épülethez kapcsolódó horror leginkább azzal magyarázható, hogy - információim szerint - a Kalózok és Harcon összerúgták a port, emiatt persze leginkább a vevők szívtak. A csatornalefolyót megdöbbenve olvastam, nem hiszem hogy kihagyták volna a lefolyót, sokkal valószínűbb, hogy az építkezés során cement került a lefolyóba, ami aztán jól bekötött, még csőgörénnyel sem lehet kipucolni. Állítólag nagyon gyakori ez a probléma pl. néhány éve a frissen felújított Uránia mozi is emiatt ázott be.
Sacyka: konyhabútorügyben mail megy...