Szia Macskó!
Mi pénteken jöttünk haza az Abou Nawas Djerba hotelből. Még nem sikerült mindent leírnom, mert nem volt időm. Most is csak beugrottam. Csak a kajához fűzném hozzá, hogy nem a fűszerektől kaptál valamit utolsó nap, hiszen egész héten azokkal főznek. Ha nem bírta volna a gyomrod, akkor már az elején jelzett volna, nem valószínű, hogy csak az utolsó nap. Én is szeretem a kinti ételeket, fűszerezéseket. 12 évvel ezelőtt én már voltam Djerbán és semmi bajom nem volt. Most is az első 6-7 napban mindenből ettem, semmire sem húztam a számat, szinte minden ízlett. Utána viszont ahogy kezdtek a kaják romlani, úgy kaptuk sorozatba a hasmenéseket is. Utolsó előtti nap miután ettem egy kis spagettit, amin nylondarabokkal tűzdelt polip volt, hát repülőrajttal értem el a WC-t az ebédlőből. 5 percnél tovább nem bírt megmaradni! Ja, a bárban az egyik pincérrel igen jól összebarátkoztunk és ő személyesen azt állítja a szakácsokról szó szerint, hogy nem érnek egy fillért sem és nem az az igazi arab kaja amit ők csinálnak és igencsak fintorgott hozzá!Azt mondta, hogy két havonként lecserélődnek és a kutyát sem érdekli, hogy hogyan főznek.Még egy érdekesség. Nálunk a mi szállodánkban észrevettem, hogy az animátorok általában odaálltak a snack bárban csinálni saját maguknak valamit, és az ebédlőben is igencsak megnézték, hogy miből is szednek. Vajon miért? Pluszként a kalózhajóról az egyik kalóz is kérdezte, hogy hol lakunk. Mikor mondtuk neki, hogy melyik részen, hát röhögött. Azt mondta, hogy Djerbán 155 szálloda van, ebből 10 van ami jónak mondható, a többi gagyi.
A Djerba térképen meg is mutatta, hogy hová is esnek ezek a szállodák, egymás után vannak, a sziget legszebb tengerparti részén. Hát nem ott vannak ahol mi mindannyian voltunk!!Szinte biztos vagyok benne, hogy nem az arab ételeket nem bírja az európai gyomor, főleg a magyar, aki azért tud igen nehéz magyar ételeket is
megemészteni (székely káposzta, bableves füstölt csülökkel), hanem az ételek kezelésével jönnek a problémák. Egy magyar köjálos meglátná, hogy kint hogyan is kezelik 40 fokban a gyorsan romló ételeket (gomba, hal) a víz leverné. Sok ételbe azért tesznek minél több fűszert, hogy az elindult bomlási folyamatok szagát ne lehessen érezni. Az isteni "ungarise gulyás" is lehet borzalmas, ha háromszor négyszer átmelegítik, plusz kétszer 2 órát kint hagyják a 30 fokon!
Egyébként te láttál pincért kezet mosni miután kijött a WC-ből? Mert a fiúk azon nyihogtak, hogy csak elrakták a cuccot és már mentek is vissza felszolgálni.
Előre bocsátom tisztelet a kivételnek (ha van ilyen), és biztos a magyar és más nemzetiségű pincérek és szakácsok között is van trehány és koszos, de ez kint sajnos még elterjedtebb.