Rimbaud
Első áldozások (mint rendesen>:-))
8

S ha végre megtérvén mind e hisztériákból,
bús boldogságában meglátja kedvesét
ábrándozni a sok hófehér Máriáról
a nászéj reggelén s a kín szivébe tép:

"Megöltelek, tudod? A szádat elraboltam
s a szívedet s mindazt, ami a férfié;
és most beteg vagyok: ó, fektessetek holtan
éji vizekbe fúlt, püffedt Holtak közé!

Oly ifjú voltam és Krisztus lehelletembe
rondított s undora ökrendésig itat!
Megcsókoltad hajam, mely mint a puha kelme,
s én hagytam...Ó, tudom, ez kell, ti Férfiak,

nektek! nem sejtve, hogy a legszerelmesebb nő,
ha lelkiismerete iszonyatába néz,
a legrimább rima s a legkeservesebb ő,
s mi Felétek sodor, minden csak tévedés!

Mert régen odavan az első Áldozásom.
S nem ismerhettem én csókod és gyönyöröd:
és szívem és husom, mit húsod át- meg átfon,
Jézus bűzlő, rohadt csókjatiól nyűzsög!"

9

Akkor az elrohadt s a gyötrött lélek érzi
átkaid áradó, sötét zuhatagát.
- Szűz Gyűlöletedre hanyatlik rá a Férfi,
s a méltó szenvedély helyett talál halált,

Krisztus! Krisztus, erőnk örökösen kirabló!
ki sápadtságodra kétezer éven át
itélted, szégyen és fejgörcs közt földre csukló
kínban az asszonyok fájdalmas homlokát.
(Somlyó György)