lsr!
Az embernek pedig nem csak teste van, noha lelke most a testében él azoknak, akik e földön élnek, hanem szelleme is, már akinek él a szelleme. És éppen Isten Igéje az, ami elválasztja a szellemet a lélektől.
Zsid 4.12 Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.
[Héb. 4.12] Mert az Isten igéje él és hatékony, élesebb bármely kétélű kardnál, és elhat a léleknek és szellemnek, az ízeknek és velőknek széjjeloszlásáig, megítélni képes a szív szenvedélyeit és gondolatait.
Az embernek teste, és lelke van, az újjászületettnek azonban szelleme is (neki él), erről magától értetődően ír Pál:
1Tessz 5.23 A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig.
De te ellenkezel, ha én szellemi dolgokról írok (mert testünk felátmadása még nem történt meg, ahogy csak egész kevesen támadtak fel testben). Te ellenkezel azzal, hogy Krisztussal együtt támadt volna fel szellemünk, gondolom, a tied nem is támadt fel, hisz ez neked semmit nem is mond, csak okoskodni vagy képes (ahelyett, hogy örülnél), meg ellenkezni. Nem is hiszem szellemi voltodat.
Bizony a hústól való és a lelki ellenkezik a szellemivel, ahogy Hágár Sárával, ahogy a törvény a lelkieket a szellemi megítéli, míg ő (a szellemi) senkitől nem ítéltetik.
Neked torz nézeted van az ember szelleméről, sajnálatos módon tévelyegsz, hogy a lelkit tennéd a szellemi helyett, mondom, Istennek nem kell a lelki.
Tévelyegsz a lelki halálról is, összekevered a szellemi halállal. A lélek legfeljebb alszik sokaknál (amiről Salamon írt), szellemük is lehet holt, hisz Ádám szelleme meghalt azon a nap, mikor evett a fáról. De ettől még teste élt, tudniillik bennemaradt a lelke. Bizony, a lélek nem hal meg, ill. az a test halála, ha a lelke távozik.
Lsr, én tagadom, hogy te szellemi ember lennél, így vitaképtelennek is tartalak szellemieket tekintve. A lelki ember nem foghatja fel Isten szellemének dolgait, képtelen vizsgálni a szellemi dolgokat, legfeljebb okoskodásokra képes, ahogy az írástudók és farizeusok.
[1Kor. 2.14] Lelki ember nem fogadja el Isten Szellemének dolgait, hiszen ostobaság neki. Nem is ismerheti meg, mert szellemileg vizsgálhatók meg.
Emellé [1Kor. 2.15] A szellemi ember mindent megvizsgál, ő maga azonban senki vizsgálata alá nem esik.
Lsr, én megvizsgáltalak téged, és könnyűnek találtattál:
Ahol neked nem lenne igazad, ott az általam idézett bibliaversek jelképek, így, meg úgy kell érteni, a lényeg, hogy kidumáld magad. Istennek a lelki nem kell, Nem felülről száll alá az ilyen bölcsesség, hanem földi, lelki, ördögi az. [Jak. 3.15]
Lsr, semmi közösségem a te bölcselkedésedhez.
Hanem állítom rólad, hitre nézve nem vagy becsületes ember, azaz hazug vagy és becstelen módon vitázol. Semmiképpen nem hiszem szellemi voltodat, így újjászületettségedet sem, ha netán állítod ezt mégis, szerintem hazudsz, legalábbis nem tudod, mit beszélsz, és így is tanúskodom felőled, ha valaha netán kéne.
Nincs veled több dolgom.
Ezeket pedig vissza nem vonom, hacsak te újjá nem születsz, és én meg nem győződöm erről.
Persze e fórumon bárki jöhet és írhat, semmi bajom azokkal, akik nem úgy, és nem abban hisznek, amiben én. De ha valaki ugyanarról és ugyanabból beszél úgy, ahogy te az enyémről (pontosabban, amiben részesültem), azzal bizony bajom van, ahogy baja van és volt a Mesternek is.
Bizony, nagy különbség van köztünk, közted és köztem.
Ezután nem szólongatlak, és csak akkor felelek, ha kedvem van.
CSerfa