József Attila: Mikor az uccán átment a kedves

 

Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.

 

Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.

 

Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.

 

Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.

 

És ránevettek, senki se bánta,

hogy õ a szívem gyökere-ága.

 

Akit ringattam vigyázva, ölben,

óh hogy aggódtam - elveszik tõlem!

 

De begyes kedvük szivemre rászállt,

letörte ott az irígy virágszált.

 

És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!

 

(1925)