Kedves Isr!
Ha csak a betű lenne a mérvadó akkor Jézusnak nem kellett volna elmagyarázni a példázatát, hanem hivatkozni egy másik igére. A Szentlélek -Isten munkája bennünk-, hogy képessé tegyen az értelmes, logikus lelki gondolkozásra. Jézus ezt mutatta meg, amikor közönséges mindennapi dolgokkal magyarázta el az e nélkül nehezen érthető lelkieket.
Az egész Szentírás ilyen képes beszéd. Mint már említettem az is három fokozaton. Isten rendelte, hogy kérődzzünk rajta, míg meg nem értjük. "Boldog ember az aki...az Úr törvényéről gondolkodik éjjel és nappal."I.Zs.1.
Ez a képes beszéd/gondolkozás ("mindeneket példázatokban szólt") teljesen eltér a földön megszokottól. Ezért vannak benne látszólagos ellentmondások, amik a lelki síkon megszűnnek. Ha nincs is megírva az Igében, benne van a bölcsen teremtett dolgokban, és azok összefüggéseiben. Ez az elrejtett manna.
Egy Igeszakasznak más a mondanivalója testi, szellemi, és mennyei szinten. Egyes történet tört részeiben is másról és másról beszélhet. Pl: Nóé esetében. Az azonos szavak jelentése is teljesen más a mondandó, vagy értési szin függvényében. Az Igaz ember kihallja a mondandót. "Senki sem érti, de az értelmesek értik."
A három szint, és a sok mennyei ország ("egek egei, mennyek országa") nem csak szószerint, hanem jelképekbe is több helyen szerepel a Bibliában. Az Úr kedves volt és kijelentette ezek mibenlétét, amit mennyei látás nélkül, lehetetlen megfejteni. Mindennek rendelt ideje van ennek is eljött.
Az igaz beszédek befogadásának készsége függ a szent életviteltől, és az Úr szeretetétől.
Üdv: Amet