Első áldozások

1

Milyen ostoba is e sok falusi templom,
hol tíz rút kis majom hallgat az oszlopok
közén - áhitatos igét raccsolva bugzón -
egy rossz szagú, groteszk, fekete alakot:
de lassacskán a nap átszüremlik a lombon
s az üvegablakok ó színe fölragyog.

A kő itt máig is rávall az anyaföldre.
E sáros kavicsot a táj minden szögén
ott látni térj akár az üzekvő mezőkre,
hol búza ring, vagy az ösvények okkerén,
dús eperfák alatt, mit koszos rózsa nőtt be,
kisült cserjék között, hol kékell a kökény.

Száz évben egyszer e nagy hodályt kisikálni
kis kéfesték meg egy kis aludttej kerül:
s ha tekintélyesek komikus misztikái
a Szűzanya vagy az ormótlan Szent körül,
legyek dús raja, a viaszból bezabálni
kocsma- és ólszagún a mennyezetre gyűl.

Először is saját családjáé a gyermek,
sorvasztó munka és naív gondok között.
Mennek és feledik, hogy a bőrük bizserget,
hol Krisztus Papja egy ujjal rájuk bökött.
a Papnak házzal és árnyas kerttel fizetnek,
hogy hagyja a napon e sok kis barna főt.

Első sötét ruha s a torta napja vár rád,
gyermek, Napoleon s a Kisdobos alatt,
szines szentkép-csokor, hol Józsefek s a Márták
szeretnek áradón és nyelvet nyújtanak,
ehhez járulnak még az áldozási kártyák:
szép emlékül a nagy Napből csak ez marad.

A lányol boldogan mennek templomba este,
mert őket a fiúk, nagyzolva egy kicsit,
már tyúknak nevezik, ha múltán a vecsernye.
Ők, kiknek sorsa már a laktanyai sikk,
hát fittyet hányva a családi illemekre,
ordítva éneklik förtelmes dalaik.

Közben a Plébános - mise utáni csend ez -
a gyermekeknek szánt szentképek közt lapoz,
s míg körötte a lég táncok zajától vemhes,
úgy érzi, - hasztalan eseng a Kegyelemhez - ,
hogy lába megvadul és térgye rogyadoz.
- Arany égen kiköt az Éj, sötét kalóz.