lsr Creative Commons License 2004.07.22 0 0 45

Kedves Mindenki!

 

Sajnos a Bibliát az előítélet, a túl sok magyarázat és emberi bölcselkedés elveszi az emberektől. Gondolhatjátok, hogy én is ezt teszem: csak egy újabb ember, aki majd csavargatja a Biblia szavait. Viszont a szándékom nem ez. Azt szeretném, ha egyre többen olvasnánk a Szent Írást nap mint nap (kérve Istentől értelmet hozzá), és merítenénk belőle hatalmas bölcsességet (meg is élve a megértetteket).

 

Az emberek Bibliával kapcsolatos gondolatcseréjét - olvasása mellett - szükségesnek és építőnek látom. Ezzel nem az Isten munkáját akarom lerontani, sőt... Istennek van hatalma minden igazságra elvezetni bennünket, de ebben eszközként használhat fel bennünket is egymás hasznára. Ezért ne legyetek restek írni... De lenne egy javaslatom (aki akarja, megfogadja, aki meg nem, az nem) - írásaitokat ne küldjétek el rögtön ide, hanem először vessétek össze a következő igével:

"A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató." (Jak. 3:17)

 

Úgy látom, hogy a bemutatkozásokon túl vagyunk... Reménykedve abban, hogy nem a károtokra írok, megkezdeném az érdemi beszélgetést e topikon:

 

Bármilyen irányú tematikát - amely a Biblia megismerését célozza - szívesen vennék tőletek. Addig is, amíg ilyen nincs, különösebb rendszer nélkül veszek elő igehelyeket, és leírom hozzá kapcsolódó gondolataimat. Arra kérlek benneteket, hogy téves gondolataimat, javítsátok ki. Írjatok akkor is, ha velem nem értetek egyet, de a saját feltevéseitekben sem vagytok biztosak. És írjatok, akkor is, ha kérdéseitek vannak. Az első igéket a Példabeszédek könyvéből idézem:

(Az igehely jelölések magyarázata: Péld. >> a bibliai könyv nevének rövidítése; 24 >> a fejezet száma; 17,19 >> az ige versek száma. Ha az ige vers számok kötőjellel vannak elválasztva, akkor "-tól -ig", de ha csak vesszővel, akkor csak a számmal jelölt verseket idézem. A fejezet száma, és a versek száma közzé kettős pontot teszek. Az igén belüli zárójeles szövegek pedig nem a Biblia szavai, hanem az én betoldásaim, amit minden formájában fogadjatok fenntartásokkal, és így azt ne vegyétek készpénznek, hanem a Bibliával összevetve vizsgáljatok meg.)

 

"Mikor elesik a te ellenséged: ne örülj; és mikor megütközik: ne vígadjon a te szíved... Ne gerjedj haragra a gonosztevők ellen, ne irígykedjél az istentelenekre (akkor se, ha látszólag jobban megy nekik, mint neked)..." (Péld. 24:17,19) "Ha éhezik, a ki téged gyűlöl: adj enni néki kenyeret; és ha szomjúhozik: adj néki inni vizet; Mert elevenszenet gyűjtesz az ő fejére, és az Úr megfizeti néked." (Péld. 25:21-22)

 

Talán az ellenség szeretetét a legnehezebb megvalósítani a bibliai tanítások közül. Emberi természetünk nem vágyakozik olyan emberek társaságára, akik ártani akarnak nekünk. Ám Isten - aki újra szeretetben akarja egyesíteni az emberiséget - arra hív el bennünket, hogy a szeretet cselekedeteivel ébresztgessük a jóra még ellenségeinket is ("elevenszenet gyűjtesz az ő fejére"). Ezt magától egy ember sem tudja megtenni, Istent kell hozzá segítségül hívni, és ha a segítség megérkezett, akkor szükségünk van rá nekünk, hogy Neki hálát is adjunk érte.

 

Nektek mit mondanak, vagy milyen kérdést vetnek fel ezek az igék?

 

"... a kik pedig keresik az Urat, mindent megértenek." (Péld. 28:5)

Ez egy nagyon biztató ígéret, éljünk vele.