Hagyd Rám! Ki vagyok én Tehozzád Ó Nagy Cserfa! Szavaid nektárként cseppennek ajkaimra, úgy iszom a tudást, mely édesíti lelkem. Szívem hevesen zihlál. Igen Ő az egyetlen igazság tudója. Tekintetét rám emelte és én féregként tekergek a földön eltaposásra várva. Mi vagyok én? Isten nyomorult teremtménye. Ki eddig sötétségben, a boldogság hamis érzetét keresve tékozoltam Isten bizalmát itt e Földön. És lám! Meglátám a fényt! És harcolék ellene én bűnös, parázna lélek! Micsoda keserv! Hát látom már! Te felemelsz, vagy eltaposol! Cserfa kérlek szeress! Kérlek fogd a kezem, vezess az úton. Mert amit Te tudsz, azt nem tudja más! Isten Neked adta. Hited, mely önnön nagyságodba veted, oly hatalmas, hogy csak Tőle kaphattad. Ó Cserfa! Te mindennek tudója, ki lelkem bugyraiba látsz. Semmisíts meg engem! Tegyél semmibbé, mint ami vagyok. Rád emeltem hangom, de Te elfújtad, mint orkán! Hisz Isten szándéka is ez lehetett, amit Jézus is kinyilatkozott! Úgy szeresd felebarátod, mint önnönmagad! Hát szeretlek én és megkövetlek! Dehogy vitázom Veled. Inkább mászom meg a Csomongulumát!