Szia Tschoerloe!
Illés úgy látta, hogy harcában teljesen magára maradt. Szerintem ezzel Illés olyan mértékű építő próbát kapott földi pályafutása végén, amely befejezetté munkálta az ő szükséges jellembeli elváltozását. Ez a kész jellem, már alkalmas volt arra, hogy a szeretet honának polgára legyen. Tehát nem nyugdíjazás, hanem inkább diplomaosztó...
6-os hozzászólásodhoz:
Az irányt közösen szabhatjuk meg...
Mivel kéred, így én is írok magamról egy pár sort:
(Azt nem ismétlem, amit a bemutatkozásban már leírtam >> kor, családi állapot.)
Szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozom. 3-4 éve ismerkedtem meg a Bibliával közelebbről, és ez alatt az idő alatt sok minden megváltozott az életemben. Isten igéje, a Biblia fontos, megkérdőjelezhetetlen számomra is. Fontosnak tartom nem csak megismerni a Bibliát, hanem az általa megadott életvitellel való élést is. Bár ezt nem mindig sikerül megvalósítanom, mégis hálát adok Istennek, hisz egyedül Ő az, akinek hatalma van a sötétségből való kiemeléshez.
Hasznosnak vélt tapasztalataimat és gondolataimat nem mint tanító, hanem mint embertárs szeretném megosztani a jövőben másokkal, és ezt tőletek is szívesen venném továbbra is.
Kívánom, hogy mindannyiunk életében hasznos lehessen az itt folytatott bibliatanulmányozás.