Sajnos nagyon kevés szó esik arról, hogy a 19-20. század fordulójának magyar politikai elitje mennyiben felelős a Trianonhoz vezető úton. Szükség lenne ennek vizsgálatára is (bár asszem Romsics Ignác már tett ezirányban lépéseket, biztos mások is, de azokat nem ismerem), saját (elődeink) hibáink számbavétele után egy fokkal árnyaltabb lenne a kép.

Bizonyos fokig érintve vagyok az ügyben: menyasszonyom Nagyszalontai. Nem hiszem, hogy sértettségünk állandó hangoztatása valahova is elvezetne. Az csak félelmet gerjeszt a szomszédos nemzetekben, bennünk újabb sérelmeket és így tovább. Ha a nemzeti identitás megtartása a lehetőségekhez képest biztosított lenne a szomszédos országokban (azér itt még vannak hiátusok - de ezt nem agresszív külpolitikával kell elérni) és a gazdasági fejlődés következtében (ehhez Magyarország is hozzá tudna járulni) a határon túli magyarság megélhetése is biztosított lenne - ez lenne a gyógyír a kivándorlásukra és Trianonra is.

Persze egy törpe nacionalista kisebbség mindenképpen marad. Velük úgysem lehet mit kezdeni. Csak akkor talán a szólamaik hatástalanok lennének.