zorki Creative Commons License 2004.07.04 0 0 993

útelágazódás

A legtöbb meleg tizenévesen szembesül állapotával. Ilyenkor nyilvánvalóan még döntő a családi elfogadás. A tizenévesek közt általában is fontos kérdés, hogy a környezet hogy viszonyul hozzá, nagyobb az igényük arra, hogy érezzék elfogadják őt.

Ugyanakkor ezzel együtt jelentkezik az a tudat is a melegeknél, amit a társadalom, a környezet, a közvélekedés sugall a melegekről.

(Nem kell példát hoznom, éppen most is olvashatod itt ennek egyik ékes megnyilvánulását.)

Na most ha egy tizenéves, aki éppen azon az úton van, hogy a közösségbe felnőttként sikeresen beilleszkedjen, és azt hallja, hogy az ő léte szánalmas kisiklás, akkor egész biztosan nem fogja ez megkönnyíteni beilleszkedését. Sőt ennek egyik egyenes következménye lehet az, hogy maximálisan eltitkolja melegségét. Ezzel még nehezebbé teszi a beilleszkedését, ami neki sem és a közösségnek sem jó.

Ehhez hozzátartozik, hogy a melegekről hallható eszmefuttatások többsége negatív egy tizenéves szűkebb környezetében, azok akik másképpen vélekednek legtöbbször kevésbé, ritkán hangoztatják véleményüket.

Ha netán egy tizenéves családjától vagy szüleitől is ilyet hall, akkor végképpen bezárhatják előtte a kaput.

Ezekből adódik legtöbbször az olyan viselkedésforma, amit Te durcás kisgyerek effektusként említesz. (Lehet, hogy nem ésszerű, nem ésszerű reakciókra válasz, ezért nehéz ésszerűséget keresni benne.)

 

Amit fontosnak tartok, hogy a családok többsége elfogadja a meleg gyermekét. Ez szerintem a legkevesebb. A szülők többsége erre természetesen hajlamos, ami gátolja őket az legtöbbször a környezetük. (Mit szólnak majd?) Az elfogadás minimumának azt tartom, úgy lehessen melegként élni, hogy csak emiatt ne kelljen szülőknek, családoknak vagy barátoknak legfőként meg a melegnek (:D) szégyenkezniük. (Ha más egyéb miatt nincs miért szégyenkezzenek.)

Ehhez meg az szükséges, hogy az emberek, kis közösségek elfogadják a melegeket.

Én nem tok olyan okról, ami miatt ez nem valósulhatna meg.

 

Előzmény: útlegeázodás (988)