A Miatyánk IV.

"Ti azért így imádkozzatok:

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól.

Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké.

Ámen!" (Mt. 6:9-13)

7. "És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek..."

a, A legtöbb ember képzeletében egy haragos és szigorúan törvénykező istenkép él. Persze a Bibliában szó esik Isten haragjáról, és arról, hogy hajlandó megbocsátani vétkeinket, ami természetesen szintén azt feltételezi, hogy a megbocsátás előtt haragudott ránk. A bökkenő csak ott van, hogy ez nem igazán egyeztethető össze a teljesen szeretetből és szelídségből álló isteni jellemmel. A probléma feloldása mégis egyszerű: kinyilatkoztatásait Isten mindig úgy igazította, hogy az bevehető (elfogadható) legyen a kor embere számára, aki elferdült istenképéből és kívánságaiból csak keveset tud engedni. Jól bemutatja ezt a következő példa:

"És a farizeusok hozzámenvén (Jézushoz) megkérdezék tőle, ha szabad-é férjnek feleségét elbocsátani, kísértvén őt.

Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes (Isten utasítására)?

Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elváljunk.

És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot; De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten. Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test. Annakokáért a mit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válaszsza.

És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezék őt e dolog felől.

Ő pedig monda nékik: A ki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el." (Mk. 10,2-12)

Ez az eset bemutatja azt, hogy ha Isten nem adja meg a zsidóknak a válólevél engedményét, akkor megjobbító törvényeiből többet utasítottak volna el a számukra túlzottnak tűnő megszorítások miatt. Ám az újszövetségi emberek nagyobb világosságot kaptak Jézus által (és a nagyobb tudás több felelőséggel jár). Így a valamelyest helyre billent istenkép megérteti az emberekkel azt, hogy minden Istentől származó rendelkezés javunkat és épülésünket szolgálja. Tehát nincs lehetőség a válólevélre.

Ekképp kell értelmeznünk az isteni megbocsátást is. Tudjuk, hogy Isten mindig is szeretett bennünket, ezért sosem haragudott ránk. Ám a bűnről (az önzésről, az életuntságról) jól tudja Isten, hogy pusztít, ezért ettől meg kíván menteni bennünket szabad választási lehetőségünk tiszteletben tartása mellett. Tehát a "bocsásd meg a mi vétkeinket" azt jelenti, hogy megszabadíts meg vétkeinktől (bűneinktől) és azok következményeitől. (Ám bűneink következményeinek csak egy részétől szabadíthat meg Isten, mert meg kell hogy mutassa az egész világegyetem számára, hogy mit is okoz a bűn. Ezt a rész nevezi a Biblia Isten haragjának. Ekképp látja be mindenki - akiben van hajlandóság engedni - hogy a bűtől meg kell szabadulni.)

Ezek alapján kijelenthetjük, hogy bűneik elrendezésének legfontosabb eleme a bűnbocsánat kérése Istentől, ami bővebben kifejtve a bűntől való elfordulásunkat és Isten felhatalmazását tartalmazza, hogy megszabadíthasson bűneinktől és annak következményeitől.

Viszont a bűnrendezés másik fontos eleme itt nincs lejegyezve, miszerint bűneinket nem csak Istennel kell rendeznünk, hanem magával a károsulttal (ember társunkkal) is. Így, ha valakinek kárt okozunk, akkor a kártérítés az első lépés, hisz ez igazolhatja elsőként azt, hogy valóban bánjuk elkövetett vétkünket.

b, A "miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek..." kifejezés azt hangsúlyozza, hogy Isten csak akkor szabadíthat meg bennünket bűneinktől, ha nem ragaszkodunk engesztelhetetlen lelkületünkhöz. (Ez azét van így mert a megbántás, a megbántódás, és az engesztelhetetlenség egyaránt a bűnös természet jellemzője. Ha bármelyikhez ragaszkodunk, akkor Isten - tiszteletben tartva döntésünket - meghagy bűneinkben, azaz nem tud megszabadítani minket az örök élet számára.