Kedves Pint!

1. Első kérdésed értelmetlen - a múlt idő használata miatt. Mint a tények mutatják a NATO-támadás nem akadályozta meg a népirtást (mert nem is ez a célja), sőt az tovább erősödött. A helyes kérdés így hangzik: Meg kell-e akadályozni - lehetőleg minél hamarabb - a népirtást, ami az albánok ellen folyik? Erre az a válaszom, hogy igen.

2.
Valódi tárgyalások, nem pedig tárgyalásoknak nevezett színjátékok (pl. Rambouillet) segítségével. Milosevics már 1989 óta kemény elnyomó politikát folytatott Koszovóban (ami közismert volt), ezért a boszniai háborút lezáró daytoni megállapodás (1995 december) keretében ki kellett volna kényszeríteni, hogy megadják a valós kisebbségi jogokat a koszovói albánoknak. Mindezt annak érdekében, hogy ne legyen egy következő Bosznia. De a kisebbségi jogokat nem kapták meg az albánok. Az ezt követő években az USA és más NATO-országok minduntalan nyilvánosan elvetették Koszovó autonómiáját vagy függetlenségét, a nem militarista albán ellenzéket (Rugova stb.) annak minden próbálkozása ellenére nem vették komolyan. A rambouillet-i megállapodásban is csak annyit ígérték, hogy majd 3 év múlva dönthetnek a koszovóiak. Látva a Milosevics-rendszert és tevékenységét ennek a 3 évnek a megszabása durva cinizmus és felelőtlenség volt a Nyugat részéről.

A külföldi, demokratikusabb országok számtalan társadalmi szervezetének, alapítványainak stb. politikai, diplomáciai eszközökkel támogatniuk kellett volna Milosevics nem nacionalista ellenzékét. 1996-ban például még volt ilyen ellenzék és nem is volt olyan gyenge. Ugyanakkor tény, hogy az ellenzék egy része nacionalista volt, de odáig talán nem mentek volna el ameddig Milosevics Koszovóban. Az ellenzék nem is mindenhol volt ellenzék, hiszen sok nagyvárosban közülük kerültek ki a polgármesterek.
Ennek a tevékenységnek fontos bázisát képezte volna (és képezi talán ma is) az a több százezer ellenzéki, aki Jugoszlávia elhagyására kényszerült az elmúlt években.

A nemzetközi megifgyelőknek nem kellett volna elsiklani a felett, hogy Milosevics meghamisította az 1996-os választások eredményét.

A koszovói albán ellenzéknek és a szerbiai ellenzéknek össze kellett volna fognia Milosevics ellen. Ez nem történt meg. Egyik fél sem volt nyitott az együttműködésre. Ha a koszovói albánok elmentek volna a választásokra, másképp alakult volna a politikai felállás. De a szerb ellenzék sem kezdeményezte velük az együttműködést.

A délszláv háborúkat követően a háborús bűnösök közül a nagy halakat is a hágai bíróság elé kellett volna állítani és elítélni. Ezek közül a szerbek (pl. Arkan) fontos szerepet játszanak a koszovói népirtásban és fontos politikai támaszát képezik ma is Milosevicsnek. (Ajánlom az e heti HVG idevágó cikkét ebben a témában. Nagyon tanulságos.)

(Mindezeknél például régebbi történetekbe részletesebben nincs most időm belemenni. Csak egy két dolog. Pl. az IMF politikája Jugoszláviában a 80-as években, ami - a lelkesen együttműködő helyi vezetők, köztük a bankár Milosevics politikájával párosulva - keményen hozzájárult a szegénység elmélyüléséhez és ezen keresztül jó alapot adott a jugoszláv vezetőknek, majd Milosevicsnek a nacionalista indulatok felkorbácsolásához. Továbbá a Nyugat felelőssége Jugoszlávia felbomlásában és a népirtásban, Horvátország német elismerésétől kezdve, a fasiszta usztasák amerikai kiképzésén át Milosevics svéd fegyverbeszerzéséig.)
3. Igen, a háborút le kell állítani azonnal. Sok más érvem mellett a következők miatt:
A Milosevics-féle állami terror tavaly a háborús fenyegetés erősödésével, idén pedig a nyílt háborúval tovább fokozódott.
A NATO azokat a városokat is bombázza, amelyek Milosevics ellenzékének erődjei voltak. Nem beszélve Monetenegro pusztításáról, amely tartomány vezetése egy ideje már szembefordult Miloseviccsel. A NATO-támadás egyre valószínűbb következményei közé tartozhat a közeljövőben, hogy Milosevics lerohanja Montenegrot és megdönti a helyi Milosevics- és háború-ellenes vezetést.

Biztató jel, hogy az elmúlt napokban lezajlottak az első háború-ellenes tüntetések. (Két szerbiai városban.) A BBC magyar nyelvű adása tegnap este egy magnófelvételt adott le, amelyen Cacak városának egyik vezetője (talán épp a polgármester beszélt): egyértelmű Milosevics- és háborúellenes nyilatkozat volt. (Cacak jelentős iparváros. A helyi mozgolódás hátterében vélhetően az áll, hogy az első NATO-bombák elpusztították több ezer helyi dolgozó munkahelyét. Ezt helyi Milosevics-ellenes forrásból tudom - e-mailen keresztül - és nem a Tanjugtól.)
Az elmúlt napokban elindultak a dezertálások, amelyek egyébként a korábbi délszláv háborúk idején is jelentősek voltak. Az anti-nacionalista és a NATO-támadást ellenzők újból szervezkednek. Mindezt nemcsak a BBC, hanem montenegroi és más források alapján is meg tudom erősíteni.

Milosevics ellenzékének persze nincs könnyű dolga. Szervezkedésüket nehezíti az állami terror és a politikai tevékenységhez elengedhetetlen fizikai infrastruktúra lepusztultsága (NATO-támadás révén), a sokakban nacionalizmust erősítő háborús hisztéria, egyes esetekben a fizikai nélkülözés és sok más probléma. (De persze vannak éhséglázadások is. Pl. Albániában 1997-ben, amelyet ugyanazok segítségével vertek le, akik most Jugoszláviát bombázzák. Ennyit az albán nép sorsáért "aggódó" NATO-országok vezetőiről.)

4. Nem.
A koszovói jugoszláv csapatok kivonását valóban meg kell kezdeni, a kisebbségi jogokat valóban meg kell kapniuk a koszovói albánoknak. A menekültek visszatelepülésének valóban meg kell történnie (nem úgy mint Boszniában vagy Szlavóniában, ahol a menekülteknek csak egy töredéke tért vissza - szemben a hivatalos média hazugságaival.)
Könnyen lehet, hogy ebbe Milosevics nem megy bele, csak egy tőle eltérő politikát folytató vezető. De látnunk kell, hogy a NATO-támadás nem sújtja Milosevicset és politikai szövetségeseit, akik atombiztos bunkereikben vannak.
A 4. pont elején megfogalmazottakat a NATO-támadással nem lehet elérni, mint a tények mutatják.
Minél nagyobb Koszovó fizikai pusztulása, annál kevesebb ember térhet majd vissza otthonába és annál nagyobb szegénység, munkanélküliség, járványveszély stb. fogja ott várni.

5. A tárgyalások megkezdése az eddigi béketervek figyelembe vételével, de egyben a Balkán összes országának és kisebbségi vezetőinek bevonásával. Mert a térségben sok a feszültséggóc.
Egy átmeneti megállapodás betartatásában szerepet vállalhatnának ENSZ és EBESZ-erők. (Vegyes nemzetiségű EBESZ-erők a háború előtt voltak Koszovóban, de a bombázások miatt el kellet hagyniuk a helyszínt.) Nem rajongok az ilyen békefenntartókért, de átmenetileg ez is jobb lenne annál, ami most folyik.

És végül:
Úgy gondolom, hogy hosszabb távon egy föderációnak kell kialakulnia. Tartósabb béke azonban ilyen keretek között is csak akkor képzelhető el, ha a háborúk, a rasszizmus, a munkanélküliség, a környezetpusztítás és sok egyéb probléma valódi, közös okával, a kapitalizmussal szakítunk, anélkül, hogy visszatérnénk a 40-70 évig szocializmusnak hazudott államkapitalista rendszerhez. Egy valódi szocializmus csírája 1917-ben Oroszországban, 1956-ban Magyarországon és sok más helyen kialakult. (Munkástanácsok, diáktanácsok stb.) Tanulnunk kell abból, hogy valójában miért buktak el ezek a forradalmak és tennünk kell azért, hogy ez legközelebb ne így történjen és az emberek valóban és tartósan a saját kezükbe vegyék sorsuk irányítását.