Kedves gavrilo!

Azt hiszem, nem kell bizonygatnom Neked, hogy az 1. pillanattól elleneztem a NATO beavatkozását — tettem ezt jobbító szándékkal, önmagam által humanitáriusnak vélt elvektől vezettetve. DE egy pillanatig sem vonom kétségbe, hogy az aláírókat is hasonló megfontolások vezették. Nagyon biztos vagyok igazamban: abban, hogy a beavatkozás minden európainak árt, miközben az amiknak használ. DE attól még tévedhetek. Lehet, hogy idővel kiderül, kiknek volt igazuk: nekik vagy nekünk? Ha nekik, nem ülök a szégyenpadra, bár röstellni fogom, hogy ekkorát tévedtem. (Tépázza az ember, amúgy jól fejlett önbizalmát az ilyesmi.) Ha kiderül, hogy nekünk, nem ültetem őket a szégyenpadra — és baromira nem tetszik, hogy Te már most ki kívánod pellengérezni őket. Némelyikük — pl. Heller Á. — jóval többet tett a magyar tudományért, kultúráért, mint amennyit Te meg én együtt fogunk valaha is.