Sors szálak

Bíbor fátylát bontja az alkonyat,
Hárfázó szellő csal elő hangokat.
Sátort von az éj egy bűvös tájra,
Visszaemlékszem, bárcsak ne fájna.

Összeszövött sors szálak szőnyege
Hatalmas, mint a tenger fövenye.
S mint milliónyi csillag odafent,
Olyan sokan lettek Emilek idelent.

Suhogó éjjeli huhogók kelnek,
Vadászni csak baglyokként, éjjel mernek.
Sötétben gyarapszik a vakság kincse,
S a nincstelentől elveszik azt is, ami nincsen.

Fájdalommal sóhajt fel a nyomorult föld:
Ki biztatott ember, hogy elvedd és öld?
Mert gyilkos az apa, s gyilkos a fia,
Átkozott lett egy földnyi kolónia.

De fényt hozó pír támad keletről,
S mesék válnak valóra a kikeletről,
S ki akarva a sötétnek rabja lett,
Az magának a halból örökséget vett.

S a régiek elmúlnak, nincs több siralom,
Titkok nyittatnak, s eltűnik a fájdalom.
Összeszövött sors szálak szőnyege
Hatalmas, mint a tenger fövenye.