öhö, értem.
mondjuk én csak 1 pár basshornal hallottam a trio-t és a beállítással is el kelett maszatolni jó ideig, de ami megfogott benne, hogy szinte a szélessávúak eszköztelenségével tette ki a dolgot. A maszatolás főleg a bassshornt és az elhelyezést érintette. a horn érzékeny a fázishelyességre és a jó "összelövésre" (vágási freki,hajtás) Azonban mikor összeállt a kép, nagyon holografikus volt és zenei. A bass finoman alázenélt a lavoroknak. nem fitogtatta erejét, inkább úgy volt jelen,mintha nem is lenne külön szub.
Amit kaptunk, hogy Frank Zappa ott ált a szimpadon és tépte amúzikot a nagyérdeműnek. Amit említettem, szélessávú jelelgű eszköztelenséggel, de iszonyatos energiatartalékkal és ha kell, hangtömeggel.
Én bevallom, ilyen hangot ritkán hallok, ezért örülök, hogy megoszthattam "élményem" valakivel végre. Az említett "nagy száj" effektus biztos, hogy valami "helyi specialitás"-ból adódott, mert ilyt absz nem tapasztaltam (ráadásul ez általába nem a sub hibájára enged következtetni).
aztán ha itt vagyunk, mivel egy publikus oldalon (analog) fent van a neten, asszem nem gond ha ide is belinkelem az áldozatot.
ui: mielőtt felvetődne, hozzászólásom mindennemű részrehajlástól mentes. hifiről beszélgetünk és egy nekem kedves élmény és "szerkezet" lett felidézve/felemlegetve :)