Sziasztok!

Azt gondolom, minden keresztényként nevelt embernek az életében kell legyen egy olyan folyamat, aminek a végén azt mondja: "most már tudom, hogy Krisztus az én Megváltóm, nem pusztán azért járok templomba, mert engedelmeskedem a szüleimnek". Ezzel szemben a szülőknek való engedelmesség mondjuk négyéves korban mindenképpen tiszteletreméltó és jogos motiváció.

Ennyiben igaz lehet, hogy a felnőtt megtérésre mindenkinek szüksége van. Viszont az is igaz, hogy mindez megtörténhet különösebb drámák nélkül, teljesen természetesen is. Egy ismerős lány mondta, hogy nyolcévesen nagyon élvezte a hittant, azután még kilencévesen is élvezte, azután "ottragadt", noha az osztálytársai lemorzsolódtak. Az a lány is, aki eredetileg odahívta. Ilyen is van. Jobb vagy rosszabb, mint aki mély kamaszkori drámák után tér meg, vagy aki felnőtt korában gondolkodik el komolyan? Szerintem nem enyém az ítélet.