Holnapután nyelvvizsgám lesz, szóval összekaptam magam, osztan fordítottm. Szerepötletem sajna nincs:(
A 3. fejezetnek a legvége (végre:)

De nem hittük, hogy a vámpírok aggódnának emiatt- mondta Alice.- A vámpír klán számára a vérszipolyok jelentik az igazi fenyegetést. Az ő részükre a vémberek csak egy kis kellemetlenséget jelentenek.
-Ekkor döntöttem úgy, hogy tűzzel harcolunk a tűz ellen.- Debbie arca szokatlanul kemény volt.- ez a mi problémánk. Azt mondtam embereket kell toboroznunk a vémberek legyőzésére, most, mielőtt túlságosan megerősödnének. Általánosságban beszéltem ugyan, mikor azt mondtam a ’mienk’ és ’mi’ de amint kimondtam, rájöttem, hogy ez nem általános volt- hanem személyes.
-Az áldozatok másokra várnak, hogy küzdjenek az érdekükben.- mondta Alice nyersen. – Azok, akik nem akarnak áldozattá válni, saját magukért harcolnak.
Mire a nap felkelt, a pár azt a tervet készítette, hogy a Vámpírok Hegyére utaznak, kicsikarni a Hercegek beleegyezését, majd sereget állítanak emberekből a vémberek fenyegetése ellen. A vámpírok és vérsziponyok nem használhatnak pisztoly, vagy íjat és nyilat- megvérezésükkor fogadalmat kötnek, hogy nem nyúlnak ilyen fegyverekhez- de a vémbereket nem kötik ilyen törvények. Alice és Debbie seregét sem kötnék. A vámpírok segítségével nyomon követhetnék a vémbereket, és egyenlő viszonyok közt ütközhetnének meg velük.
-Már majdnem készen voltunk a csomagolással, mikor beugrott egy óriási baklövésük a tervben: nem tudtuk merre van a Vámpírok Hegye!- nevetett Debbie.
Ekkor Alice előszedte a papírdarabot, amit Evanna adott neki. Visszatérve lakására kigöngyölítette és megtalálta az irányt oda, ahol a Rémségek Cirkusza épp állomásozott- itt, a vízesés mellett.
-De Evanna hónapokkal ezelőtt adta nektek azt a papírt.- tiltakoztam- Honnan tudhatta, hogy hol lesz a Rémségek Cirkusza?
Alice vállat vont- Ezen igyekeztem inkább nem gondolkodni. Már éppen megemésztettem a vámpírok létezését, de a jövőbelátó boszorkányok… az túl nagy lépés lenne. Jobban szeretem azt hinni, hogy egyeztetett a pasival, aki ezt a helyet irányítja, mielőtt velünk találkozott.
-Bár ez nem magyarázza, hogyan tudhatta, mikor fogjuk elolvasni az üzenetet…-fűzte hozzá Debbie egyet kacsintva.
-Azt hiszem ez azt jelenti a mi feladatunk…elkalauzolni titeket a Vámpírok hegyére- merengett Harkat.
-Úgy tűnik.- mondta Alice.- Hacsak nincsenek más terveitek.
Harkat rám nézett Amikor Mr. Crepsley meghalt, tisztáztam magamban, hogy egy darabig nem akarok semmit a vámpírokkal. Ez a hívás nekem szólt.
-Nincs sok kedvem visszatérni- sóhajtottam fel- Még mindig túl korai. De ez fontos, és úgy gondolom, nincs sok választásom. Megmutatom nektek az utat, s ugyanígy talán lehetek közvetítő köztetek és a tábornokok közt.
-Mi is így gondolkoztunk- Debbie mosolygott és megszorongatta a kezemet.- Nem biztos, hogy a vámpírok komolyan vesznek két emberi nőt, akik azzal az ajánlattal fordulnak hozzájuk, hogy segeret gyűjtetnek a segítségükre. Alig tudunk valamit a módszereikről és szokásaikról. Kell valaki, aki eligazít minket.
-Nem vagyok biztos benne, hogy a hercegek…el fogják fogadni az indítványotokat.- mondta Harkat- a vámpírok mindig is…a saját csatákat vívták. Azt hiszem most is ugyanígy akarnának tenni, akkor is….ha túlerő esküszik össze ellenük.
-Ha ezt teszik, egyedül fogunk a vémberekkel harcolni.- jelentette ki Alice- De őrültek, ha semmibe vesznek minket, és amint én láttam, a vámpírok nem őrültek.
-Ennek van értelme- mondtam- Küldjünk embereket a vémberek ellen, és a vámpír klán szabadon koncentrálhat a vérszipolyokra.
-Mióta tesznek a vámpírok olyan dolgokat….aminek értelme is van? –kuncogott Harkat- De megér egy próbát. Én veletek megyek.
-Ó, nem, nem mész.- Kacarászott valaki mögöttünk. Megfordulva láttuk, hogy egy harmadik, hívatlan vendég csatlakozott hozzánk a kocsiba, egy alacsony ember, kegyetlen tekintettel. Azonnal felismerhető és egy pillanat alatt tudtam, hogy nem szívesen látott:
Mr. Tiny!