Értetlenül állunk...

Életre formálsz egy életen keresztül,
Hordjuk egy élten át súlyos keresztünk,
S nehezen értjük meg e dolog lényegét,
S borúval festjük be földünk kék egét.

Értetlenül állunk meg széttárva karunkat,
Mert nem teljesíted botor akaratunkat,
De döntéseinket tiszteletben tartod,
Milyen nehéz, milyen fájdalmas a harcod...

Ám ha egyszer siker koronázza minden utad,
Bár most azt mondják: Te vagy saját urad,
Kiderül majd, hogy mindvégig szolga voltál,
S bennünket az urak közzé soroltál.

Kullogó percek, sötét pillanatok,
Testben lévő rákos daganatok,
Ki gondolná, hogy ez is mind,
Valahogyan életet hint...