Zajc: Holló
A holló

Kivájja

hajnalban a csillagok szemét.

A legjobb falatok a magas

párnákon hűsölő éjszak arcán.

Ráereszkedik az éjszakai ágyra,

és vájja, vájja.

Ha repül, magányon át repül.

Mint üregen át az üregben,

mely kíséri, és közben megújul.

Ha lejjebb száll,

szárnya utánozza

a szél hangját. A kaszáét.

Mintha szél bukna alá a hegyről.

Mintha kasza hasítaná a levegőt.

Néha párban repül.

Repülése akkor is

zuhanás a magány köreibe.

Aki kíséri, az is

a távolság csendjébe vész.

Szárnyuk nem éri egymást.

Két kör terében

repülnek.

Háromféleképpen dalol.

Három különféle nyelven.

Mindegyiket magának szánja.

A saját fülének, hogy magához szóljon.

Nem utánzó, nagycsőrű madár.

Ha utánoz, akkor önmagát,

saját hangjait, kanyargó

kiáltások bonyolult beszédét.

Ha alacsonyan repül,

a rejtélyek birodalmának

fekete konoksága

csillog a tollán.

CSORDÁS GÁBOR és GÁLLOS ORSOLYA fordítása