Közös (más emberek hallatára mondott) és magányos (egyedüllétben mondott) ima

Nagy különbség van a két imaforma között. Mind kettő szükséges, és sok áldást rejt magába, de sajnos, néha összekeverjük a kettőt.

A magányos ima a legszemélyesebb kapcsolatunk Istennel. Mindent elmondhatunk neki, nem fog türelmetlenül elfordulni tőlünk. Mindenképpen fontos, hogy rendszeresen legyenek olyan magányos imáink, amelyeket a külvilág zajától és rohanásától elzárkózva mondunk. Ezeken az alkalmakon megvárhatjuk Isten válaszát is... Persze bármikor és bárhol imádkozhatunk magunkban: utcán, utazás vagy bevásárlás közben stb..

A közös ima viszont más. Mindig figyelembe kell azt is vennünk, hogy azok, akik hallgatják, tudják e követni mondanivalónkat, vagy nem imádkozunk e túl hosszan elrabolva türelmüket. Célszerű ilyenkor a lényegre törő, pár mondatos ima. Fontos még az is, hogy egyet tudnak e érteni a hallgatók az elhangzott imával, főleg akkor, ha szeretnénk azt, hogy egyetértésük jelekét "Áment" mondjanak.

Nagyon könnyű másokat megbotránkoztatni. Egy általános lehetőség erre a közös ima. Bár lehet, hogy egyedi eset vagyok, de emlékszem az első alkalmakra, amikor ilyen imákat hallgattam: A hosszú, "érzelmileg túlfűtött", ismételgetős és "szabvány" imák egyáltalán nem vezettek Istenhez. Később megértettem, hogy Isten csodája az, hogy ennek ellenére nem fordultam el a vallásos világtól... Ma már igyekszem nem beleesni abba a hibába, ami másokban hasonló érzéseket válthat ki. (De mindezt képmutatás nélkül, ha az Isten megsegít.)

De a magányos imát nem korlátozzák erőtlen emberi fülek...