az old boy az a típusú film, amiről ha írnom kéne, csak a szokásos tiszteletköröket tudnám lefutni:

- hogy milyen nehéz chan wook park rajongónak lenni (négy filmet rendezett, kicsivel többet pedig megírt - de nem mindegyik beszerezhető), mert a fazon állandóan a depresszió szélén keringőztet;

- hogy isten áldja a kistigriseket, meg azt a rengeteg embert a világon, aki megveszi a sok dél-koreai szart, hogy korea legyen a világ egyik leggazdagabb országa, és olyan filmekbe öljön pénzt, amilyenekre hollywood, vagy az öreg kontinens egy petákot se merne áldozni;

- hogy a külvilág számára (is) a koreai filmgyártás nem létezett a swiri előtt, s néhány év alatt rengeteg alapfilmet gyártottak;

- hogy ott ezek az alapfilmek jelentik a mainstreamet, és egy világ választja el őket attól, amit az itthoni plázákban nézni szokás.

ezek után csak ködösen mernék nyilatkozni magáról a filmről; a történetről szót ejteni pl. megbocsáthatatlan bűn, hisz már az első perctől magával ragad, és minden egyes leírt szó megrabolja ezt a páratlan élményt; talán azt is leírnám, hogy a film valódi ereje a részleteiben rejlik, audiovizuális trükkökben, finchert kopasztó beállításokban, sokkolóan realista zúzásban vagy álomszerűen szürrealista finomhangolásban. továbbá biztosan magasztalnám parkot, amiért képes lehengerelni, belém fojtani a szuszt: bérlete van a világ legmeredekebb hullámvasútjaira. kiemelném a film címszereplőjét, min-sik choi-t, akiről a failant és a swirit látva megállapítottam, hogy tisztára kitano, és most tessék, a legváratlanabb pillanatokban képes kitörni a rezignáltságból, s ripacskodásban még halle berry-t is lejátssza, mégis elhiszem neki. aztán ha mindez megvan, s ügyesen elkerültem tarantino nevének emlegetését is, a kritika-izé végre biggyesztenék egy pontszámot, amely egyértelműen 1o/1o lenne.