Igen, arab nyelven, úgy ahogy azt Gabriel (Dzsibril) angyal lehozta. Természetesen minden muszlim tisztában van a szavak jelentésével, imái értelmével. De itt van példaként mindjárt két szó, abból a mondatból amivel imáinkat, cselekedeteinket megkezdjük. Míg azt mondom:

Ar-Rahmáni-r-Rahím

Magyarul csak annyit mondhatnék (általában a fordításokban ez áll): a Könyörületes és Irgalmas, de igazából nincs is magyar szó ezeknek a szavaknak a megfelelőjére. Amikor arabul kimondom, akkor tisztában vagyok annak a szónak a valódi jelentésével, amit kimondok. Nem csak szándékban, de a helyes szavakban is megnyilvánulhat imám.
Ar-Rahmáni-r-Rahím. Rahmán a magyar fordításokban általában Könyörületes. Ebből azonban nem derül ki, hogy a rahmán szó személyi tulajdonság. Allahot illeti csak meg. Ez az Ő egyik neve, másra nem lehet ezt a kifejezést, ezt a nevet használni. Míg a rahím az arabban cselekvés vagy igei tulajdonság, ami átfog minden embert. Minden ember lehet rahím, mindenki lehet irgalmas vagy könyörületes. Ez a rahím szétterjed mindenki számára, és mindenkit átfog az evilágon és a túlvilágon.
Mint ahogy ez egy hagyományban is van, hogy:
A könyörületem már mindent átfog. A rahmeti átfog mindent mondta Allah – egy hagyományban.
Egy másik hagyomány szerint amikor Isten megteremtette a rahmánt, a könyörületet, akkor egyet leküldött a világnak. Az élőlények számára, a teremtett lények számára, és megtartott magánál kilencvenkilencet. És az az egyszeri könyörület, amit leküldött, ez az a könyörület, amit az állat akkor csinál, amikor pl. fölemeli a patáját, hogy ne taposson el egy másik állatot. Vagy amikor egy anya, könyörületes, és félti a gyermekét, mert nem akarja, hogy baja essen. Ez egy kis adag könyörület, és nem hasonlítható egyáltalán Allahnak a Könyörületéhez, Aki megtartott magánál kilencvenkilenc könyörületet. Az Ő könyörülete sokkal nagyobb. Sokkal könyörületesebb, mint az ember. Mi ezt nem is tudjuk elképzelni, hiszen ekkora könyörületre képtelenek vagyunk. Mi az anya könyörülete Isten könyörületéhez képest, aki 99szer könyörületesebb mint az az érzés, amit mi egyáltalán át tudunk érezni. A rahmán szó olyan könyörületet jelent aminél már nem lehet nagyobb könyörület és irgalom, míg a rahím azt jelenti, hogy mindenki számára szét lett osztva, mindenkit átfog ez a könyörület.
Vagy itt van a következő szó, mindjárt az imánk szövegében, mindjárt az Ar-Rahmáni-r-Rahím szavak után a hemd. A hemd jelent egy szóban dicsőséget, hálát és köszönetet. Egyszerre dicsőítése és egyszerre köszönet is Istennek. És így tovább és így tovább....

Sokan elborzadnak azon, hogy egy magyar embernek hogy lehet arabul imádkoznia, mikor Isten megérti őt a saját nyelvén is. Azonban nálunk is, mint a keresztényeknél is, van egy kötött imaszöveg, amitől mi nem akarunk sem szóban, sem gondolatban eltérni. Itt az alábbi hozzászólásokban látszik, mit eredményez egy-egy fordításbeli különbség, még ha csak egy-egy kötőszó is az. Hogyan módosulhat az ima értelme.... holott ennek – főleg a legszentebb imában – nem szabadna, hogy így legyen. Itt nem lehet vélekedésekre én úgy gondolom hogyokra hagyatkozni. Egy muszlim ember helyesen imádkozni kb. egy hónap alatt megtanulhat. Megtanulhatja az Isten által megszabott mozdulatokat, és azt a szöveget, ami számunkra előíratott. Ilyenkor gondolatban is, kimondva is helyesen mondjuk, úgy ahogy ezt Isten előírta számunkra. És a napi ötszöri imánkban ezek a gondolatok mindig helyesen ivódnak egyre beljebb és beljebb a hívő szívébe, ami aztán egyre erősíti őt Isten által vezérelt hitében.
Az imákhoz nálunk szervesen kapcsolódnak a mozdulatok. Minden mozdulatnak megvan a saját jelentősége. Beszélgettem erről egy pár emberrel már. Egész biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan vannak, akik a keresztény letérdelést, természetes póznak tartják, de akikkel én beszéltem, azok az emberek inkább feszélyezve érezték magukat közben. Jómagam is ezt pl. soha sem éreztem természetes póznak, amikor Isten előtt álltam. Mindig kényelmetlenül, mesterkélten éreztem magam imáim közben. Az iszlámban az, hogy leborulok Isten előtt, arcom a földre helyezem, hogy a legnagyobb tiszteletet adó pózt veszem fel vele szemben – számomra természeten hat, mert a mozdulataim is visszaadják szavaim, gondolataim. Az első pillanattól ahogy elkezdtem, magaménak éreztem.

Természetesen ezek a kötött imák, mozdulatok nem jelentik azt, hogy az ember nem fejezheti ki magyarul is háláját, kérését Istennek. Az előírt imádságok után lehet fohászkodni, ahol a saját szavainkkal és nem kötött szöveggel mondunk hálát Istennek, vagy könyörgünk irgalmáért.

Imáink közben, vagy már fohászaink meghallgatása képpen, baraka – isteni áldás - száll az imádkozóra, ami akkor és ott a szív megtisztulásával könnyekben és hálával teli boldogságban nyilvánul meg. A napi öt ima amit az ember helyesen, Istennek tetszően, Isten akaratát követve végez el, a hívő embert egy olyan állapotban tartja, ahol a nap minden szakában az élet nagy rohanásában is figyelmet tud fordítani arra, hogy mik is azok a valós értékek, amikért szaladnunk kell az életben, és mik azok, amikért nem kár, ha elmaradnak.