De, pont április 1 óta jár oviba, kb annyi ideje tart. A másik, hogy várjuk a kistesót, és már elkezdte, hogy ő is pici baba stb, olyankor gagyog és direkt selypítve beszél, vagy halandzsázik. Nekem is az a benyomásom, hogy ez inkább valami rossz szokás, nem valódi beszédhiba.. Köszönöm a választ, ha nem múlik, majd beszélek az ovónőkkel. (Igazi beszédhibája is van neki, nem jól ejti a s-t, r-t, nem ejt k-t -t-t ejt helyette), de ez még ilyen korban úgy tudom belefér. És azoktól még érthető volt a beszéde, csak most ez a motyogás..)
Nyelvtanulás-ügyben én sem vagyok a korai tanulás híve, de lehet, hogy csak azért, mert nem különösebben jó verbális készségű a gyerekem. Ismerek olyan egykorú gyereket viszont, aki nagyon korán beszélt és az egy hetes ausztriai síút alatt mondatokat tanult meg németül, magától, csak mert hallotta az anyját beszélni. Neki ez élmény volt, pontosan tudta, hogy mit mond és hogy ez egy idegen nyelv. Az ilyeneket talán érdemes, de nem tanítani, hanem anyanyelvi emberrel összeeresztve valahogy ragasztatni rá..:-) De az enyémnél szóba se jöhet (én eredetileg nyelvszakos tanár vagyok, a szavak embere, jól megkaptam ezt a kölköt :-)))