FGFGFG Creative Commons License 2004.04.30 0 1 5828
Azt hiszem, mindig lesznek feltűnősködő alakok a médiákban, közéletben, a művészetekben. Ez önmagában nem baj. Sokuk jó ízlésű, művelt, eredeti, sok műmájer, közönséges vagy műveletlen.Ez az Anetta nevű kétségbeejtő szerencsétlen az utóbbi fajtából való. Az már a magyar (és nemzetközi) közízlés hibája, hogy erről a produkcióról ennyit beszélünk. Az a baj, hogy a Budapest TV nézőközönsége az a rendszerváltás előtti budapesti középréteg, aki akkor is képtelen volt változtatni az ország és a saját helyzetén, meg azóta is. Ezeknek ez téma, és elég sokan vannak ahhoz, hogy a reklámok és a választások fő célpontjai legyenek, pedig gyakorlatilag szegénysorsú polgárokról van szó, akik valójában tényleg arra vannak utalva, amit az aktuális kormány ad nekik. Az aktuális kormány meg nem adhat többet, mint ami jut, csak az osztás körüli felhajtás változik, meg pluszminusz párezer forint évente.Ezt hívják népszerűen politikának, meg kampánynak.
Kicsit eltértem, a lényeg annyi, hogy ennek a rétegnek szól Anettka, meg a sok brazil marhaság, szomorú, de nekik ennyi jutott. Ezér nem kell haragudni senkire, mindig lesz egy ilyen réteg, akit mindenki minden módon kihasznál, és ezek sosem fogják fel, úgyhogy valószínűleg megérdemlik.Az űrhajós meg eljátssza nekik a szocérzékeny közszolgát, akit elítélnek, mer bátrabb az átlagnál, ezek meg bálványozzák. Nézzétek meg a slapajait: Terry Black -szintén egy értelmiségieskedő félanalfabéta, aki lihegve zaklatja a vasárnap szüleivel lézengő kiskölköket a plázákban, és ebből műsor van! Meg még van egy-két herélt, akik műsort vezetnek, ami a felháborodott-amugy a normális emberek közül való- nézők kritikáinak áldiplomatikus feldolgozását jelenti.
Ha értelmes ember vagy, ezeknek maximum adj el, hogy mi lesz velük egyébként, az ne foglalkoztasson.(Egyébként szaporodnak, mint a gomba, az lesz velük)
UFF