Elegem van a gyönyörű, mély és megindító szerelmi vallomásokból... Björknek szemlátomást nincs - de nekem sincs. Most éppen még kevésbé nincs, mint általában.

A Twin Peaks zenéje nagyon erős atmoszférát teremt, és én abban is annyi érzelmi töltetet érzek, hogy depressziósnak nem éppen mondanám, de mindenképpen van benne embertelen mennyiségű dekadencia meg sötétség utáni vágy.

Nekem is megvan mindkét Szomorú vasárnap, de Björk szerintem annyira zavarbaejtően mellétalál, hogy max. 2-3szor hallgattam meg. Björk sose tudna olyan fájdalmas, de egyben megkönnyebbülésszerű búcsút venni a saját életétől, mint amiről az a szám szól. Pontosan ez a depresszió, ez a rezignált megadás, a küzdelmek feladása, hogy hagyja az ember, hogy alábukjon, hogy elsodorják a hullámok. Björkben tombol az energia, ennél messzebb semmi se áll tőle, úgy adja elő ezt a dalt is, mintha küszködne, pedig a Szomorú vasárnap nem meccs, hanem végeredmény.