george lucas morbid fantazmagóriája már ott megbukik, hogy nem kellett volna egy kalandfilmben olyan hőst erőltetni, aki még menni is alig tud. minden tiszteletem warwick davisé, aki törpe létére impresszív filmes karriert tudhat magáénak (többek között egy kultikus horror franchise-t), de sem színészileg, sem fizikai teljesítőképesség szempontjából nem tud helytállni: e filmben pedig mindkettőre szükség lenne. bizony, még az a kisbaba is lejátssza a színről, akit ide-oda cipel.

s ez csak a címszereplő. a film sztorija még a star warsnál is hevesebben merít a gyűrűk urából, ám a fentivel ellentétben ez a parafrázis teljességgel nélkülözi mindazt az eredetiséget, humort, sármot, karaktert, melyek az űroperát klasszikussá avatták. mindezek híján a willow nem több, mint üres kaszkadőrbemutatók és (ma már nevetségesnek tűnő) ILM-trükkök portfóliójának két órás bemutatója.