lemezkritika
est.hu

Alanis Morissette: So-Called Chaos (Maverick / Warner)
megjelenés: 2004. május 17.

A korábbi három, három és fél éves albumközi szünetekkel szemben Alanis Morissette az Under Rug Swept után két évvel máris előáll a folytatással. „Az elmúlt néhány évem arról szólt, hogyan tehetném egyszerűbbé az életem” – summázza est.hu-interjújában, és az Everything című dallal beharangozott So-Called Chaos album is ebbe a tendenciába illik: gyors, rövid, koncentrált anyag.
A magyar származású kanadai dalszerző-énekesnő esetében nemcsak önfeltáró szövegeinek sorhosszúsága volt maratoni, de albumai is jól elnyúltak: az 1995-ös Jagged Little Pill csaknem egyórás volt, az 1998-as Supposed Former Infatuation Junkie 17 száma 72 percet tett ki, ami mellett a 2002-es lemez, a bő 50 perces Under Rug Swept akár visszafogottnak is hihető, ha nem tudjuk, hogy a vele egy időben írt és felvett maradék dalokból is összegyűlt egy külön album (ez a Feast On Scraps DVD bónuszlemezeként volt hozzáférhető). Ezek után talán meglepő, hogy Alanis – szokatlanul hamar elkészült – új albuma, a So-Called Chaos mindössze 10 dal, 42 perc. A fenékig érő haját is harmadára vágó dalszerző-énekesnő harminchoz közeledve rendet vágott életében, ebben az „úgynevezett káoszban”, amiről ez a lemeze is tanúskodik. A – saját bevallása szerint átlagosan félóra alatt írt – dalokban szembenéz félelmeivel, gyengeségeivel, és mindezt a tőle megszokott szellemesség és intelligencia mellett ezúttal jótékony öniróniával, sőt néhol maró öngúnnyal is teszi. A felsorolásszerű verzék tartalmát néha a refrének vagy a középrészek teljesen más megvilágításba helyezik, visszájukra fordítják, és könyörtelenül kihozzák zsigeri valóságot a civilizált szavak mögül.

A suttogással és kopogó ritmussal kezdő, de hamar lendületes rockslágerré növő Eight Easy Steps nyitódalban például az énekesnő tételesen szembenéz azzal, mit utál magában, de ezt úgy teszi, mintha másokat tanítana – nyolc könnyű lépésben - arra, hogyan szúrják el életüket („hogyan hazudj magadnak és ezáltal mindenki másnak / hogyan őrizd meg a mosolyodat, miközben legszívesebben megölnéd magad” stb), majd nevetségessé teszi ezen szerepkörét („kutatásokat folytattam éveken át, koptattam a seggem a nagy gyakorlatban, esküszöm, egész életemben a mostani pillanatra készültem, hogy azzá a tapasztalt vezérré váljak, akit maga előtt látsz”). Az Out Is Trough és a Doth I Protest Too Much a problémák elől való meneküléssel és az önáltatással szakít, az Excuses a kifogásokkal, melyek megóvták, de bezárva is tartották („azzal, hogy ezeket kihozom a fényre, megrendül az alapjuk és kezdek tisztán látni”), a Not All Me és a Spineless a partnerhez való túlzott alkalmazkodásnak húz határt. A This Grudge-ban Alanis ismét visszatér – ezúttal a megbocsátás vágyával – ugyanahhoz az egyenlőtlen kamaszkori kapcsolathoz tér vissza, mely a Jagged Little Pill óta folyton kísért lemezein (legutóbb és legnyíltabban a Hands Clean című 2002-es slágerben), de a játékos Knees Of My Bees már egy aktuális boldog szerelemben mutatja, az első kislemezdalnak választott Everythingben pedig önmaga – személyisége minden összetevője („én vagyok a legszórakoztatóbb nő, akit valaha is ismertél / én vagyok a legunalmasabb nő, akit valahai is ismertél”) – teljes elfogadásával és elfogadtatásával zárja a lemezt.

Alanis egyedül a lemez közepén elhelyezett címadó ban lép ki a magánéleten kívülre, a modern civilizáció terepére, ám ott naiv idealizmusa megmosolyogtatóvá teszi. Ezt leszámítva azonban a Tim Thorney és John Shanks társpoducerekkel készített So-Called Chaos egy kompakt, jól átgondolt és perfektül kivitelezett, fülbemászó poplemez, csilingelő refrénekkel, akusztikus és elektromos gitárok, élő és programozott alapok keverékével – és a külső producer nélkül készült előző albumnál egységesebb színvonalú dalokkal, melyek némelyikében (például az Eight Easy Steps verzéinek énekében, a So-Called Chaos tablás kezdésében és nagy riffjeiben vagy a Knees Of My Beesben) újra érezhetők a Supposed... album idején beengedett egzotikus keleti hatások.
8/10